Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Lengyel András: Illyés Gyula és Bibó István (A magyar művelődéstörténet szerkezeti sajátosságaihoz)
címmel adott elő; nagy tanulmánya, az Eltorzult magyar alkat... ezekből formálódott ki. 3. Illyés és Bibó ekkori együttműködése nem korlátozódott a Válaszra. Bibó három alkalommal is szerepet vállalt az Illyés irányította s fémjelezte Magyar Népi Művelődési Intézet rendezvényein. 1947. március 19-én vitavezető előadást tartott az intézetben A magyar népi műveltség kérdése címmel, majd május 6-án - némileg módosított címmel - ugyané tárgykörben tartott vitavezető előadást. 1948. február 11-én pedig jErdei Ferenc parasztszociológiája címmel adott elő az intézetben, jó érzékkel azt emelve ki Erdei munkásságából, ami abban a legértékesebb, s akkor is vállalható volt. Bibó egy, Illyés-hagyatékban fönnmaradt 1947. október 6-i leveléből kitetszik, az együttműködés akkorra már familiáris kapcsolattartással is párosuló barátsággá erősödött (vö. Illyés-emlékkönyv 181-182.). S e sokrétű s művelődéstörténetileg jelentős együttműködés ismeretében természetesnek tekinthetjük, hogy e szakasz vége felé, 1949. július 14-én Illyés Bibót már „a magyar szellemi élet [...] kiválóságai” között tartotta számon, s Bibó nevét Naplójában ilyen összefüggésben említette. (Napló 1946-60. 216.) 4. Kapcsolatuknak ez a szakasza azonban a Válasz megszűnésével (1949. június) szükségképpen befejeződött. A munkakapcsolat megszűnt, helyére csak a laza elvbaráti és társasági összetartozás lépett, amelyet - értelemszerűen - gyöngített kettejük gyökeresen különböző társadalmi státusza. Illyést írósága - s a Németh Lászlótól is fölemlegetett — „diplomáciai” érzéke az ötvenes években is a szellemi élet centrumában tudta tartani, jóllehet az ő politikai mozgástere is jelentékenyen beszűkült s deformálódott. Bibó viszont, megfosztva egyetemi tanári állásától s akadémiai tagságától, rosszul fizetett közértelmiségi, könyvtáros lett, aki részben a körülmények szorítása, részben tudatos választása révén minden közszereplésen kívül került. Ennek az újabb, 1956-ig tartó szakasznak a jellemzője az a jellegzetes elitértelmiségi összetartozás-ápolás volt, amely elsősorban annak az irodalmár és művészértelmiségnek a körében élt, amely már érett s megszilárdult világnézettel került szembe a rendszerrel. Egyéni és familiáris összejárások, egymásközti vélemény- cserék, egymás érzelmi s intellektuális erősítése - általánosságban ezekkel jellemezhető Illyés és Bibó ekkori viszonya is. Dokumentum azonban minderről alig van. Az Ozorai példa 1952-es kiadásába írt Illyés-dedikáció (Bibó Istvánéknak szeretettel, Illyés Gyula), a Bibó Annácska 1953 márciusi temetését is regisztráló naplójegyzet (Napló 1946-60. 357.), s mindenekelőtt Bibó kései életútinterjújának ide vonatkozó utalásai említhetők meg. Ez utóbbiakból tudjuk, hogy Bibó ekkori társaságába, „nem olyan gyakori összejövések formájában”, Illyés is beletartozott. (Bibó ilyen összefüggésben még Borsos Miklóst nevezi meg, „elsősorban” azonban nem őket, hanem Sárközi Mártát és Németh Lászlót említi. ([Huszár-Bibó 120].) Konkrét epizódokat azonban ez időből alig ismerünk. Mindazonáltal az időben első találkozási pont mindjárt fontos és jellegzetes. Bibó az őt faggató Huszár Tibornak elmesélte az Egy mondat a zsarnokságról keletkezési körülményeit. Emlékezéséből tudható, hogy ezt a méltán híres, nagy versét Illyés valóban 1950-ben írta, méghozzá Tihanyban egy „kora tavaszi vagy késő őszies időben” együtt eltöltött három nap során, „egy nagy esti beszélgetés után” 72
