Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Lengyel András: Illyés Gyula és Bibó István (A magyar művelődéstörténet szerkezeti sajátosságaihoz)

bözó ember évtizedeken keresztül valamiképpen összetartozott, kifejeződik a magyar gondolkodástörténet némely szerkezeti sajátossága is.

Előadásom e sajátosság megértéséhez kíván hozzájárulni, az Illyés-Bibó-vi- szony történetének legalább hozzávetőleges rekonstrukciójával.

Az érdemi áttekintés előtt azonban szükséges néhány tényt és összefüggést előre bocsátani, ill. emlékezetbe idézni.

1. Az Ulyés-Bibó kapcsolat dokumentációja meglehetősen szegényes; jórészt csak Bibó visszaemlékezései, Illyés naplójegyzetei említhetők, s ezt az anyagot csupán kiegészíti vagy konkretizálja néhány egyéb forrás: dedikált kötetek, közös ismerősök emlékezései stb. Esetenként tehát döntő fontosságú kérdésekről is csak hozzávetőlegesen lehet szólni.

2. Illyés Gyula és Bibó István pályája jónéhányszor találkozott, sőt összefonódott, de különbségeik radikálisak. Nem szólva most a származás, a neveltetés, az életút külső eseménytörténete különbségeiről, már fő tevékenységük is különböző karakterű volt. Bibó elsősorban politikai gondolkodó volt, Illyés viszont író, igaz olyan író, aki a politikával mindig szoros viszonyt tartott, de a politikai gyakorlathoz (a sajátjához is!) erős distanciával közeledett, s önmagát - joggal - elsődlegesen nem politikusként, hanem íróként határozta meg. Ez azonban önmagában még nem lenne lényeges, hisz a morális indítékú politizálás igénye összekapcsolta őket. Politizálásuk lehetőségei, módja és stílusa azonban annál erősebb különbségekként veendők számba. Illyés ugyanis mindig élhetett jogos írói presztízse közéleti előnyeivel, s tehetsége, valamint alkati adottságai révén sajátos szerepkörű alkotó - Németh László kifejezését kölcsönvéve - „íródiplomata” tudott lenni, aki a maga politikai értelemben leszűkített területén nagy hatékonysággal harcolt fontosként fölismert értékeiért. Bibónak ilyen lehetőségei és adottságai nem voltak, sőt - bár saját föladatát a politika legszélesebb körű végiggondolásában ismerte föl - jórészt mindig széllel szemben haladt. Ez a különbség oda vezetett, hogy Illyés a harmincas évek közepétől a közéleti karakterű magyar szellemi élet centrumában mozgott, miközben úgy védte meg szellemi függetlenségét, hogy e központi szerepe sem veszett el. Bibó viszont - morális helytállása s intellektuális teljesítménye súlya ellenére - igazában mindig vagy a politikai centrumok puszta korrigálójaként vagy (évtizedeken keresztül) kitaszítottjaként, marginális pozícióban szólalhatott meg. Azaz: míg Illyés lényegében mindig sikeres tudott lenni, olyan, akit még 1956 utáni hallgatása idején is „valakinek” tekintettek, s a mindenkori politikai hatalom igyekezett megnyerni, addig Bibó még jelképpé váló minisztersége idején is vesztes ügy képviselője, a társadalmi sikeresség szempontjából bukott ember volt. Jellemző e tekintetben, hogy Bibót 1950-ben, már túl nagy írásain, olyan kiváló intellektuel, mint Rónay György, még összetévesztette a harmadrangú íróval, Bibó Lajossal.

3. Illyés és Bibó kapcsolata hosszú, több évtizedes kapcsolat volt. Valamikor 1937 körül kezdődött, s egészen Bibó haláláig, 1979-ig tartott. Ilyen nagy időszakról ilyen szabott terjedelemben csak a legfőbb mozzanatokra koncentrálva lehet szólni. S ilyen hosszú kapcsolat szükségképpen nem is végig azonos jellegű; szakaszai vannak, s az egyes szakasok jelentősége is, művelődéstörténeti magyarázó értéke is különböző. S bár a szakaszhatárok nem mindig egyformán élesek, legalább öt periódust így is meg lehet különböztetni. Az első szakasz 1937-től 1945-ig, a második 45-től 49-ig, a harmadik ezt követően 1956-ig, a negyedik - 1956-ban - néhány napig vagy hétig tartott, s végül a leghosszabb szakasz 1963-tól 1979-ig tart. Mindegyik hangsúlya más és más volt, változatlan szinte csak a kölcsönös emberi megbecsülés és szövetségvállalás maradt.

66