Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Fodor András: A Cantata profana szövegének költői fordításai

császár több mint 1000 méteres al-dunai kőhídja. Ámde bármily varázslatos értelmű, s magyar tudóstól akár nagyvonalúnak is mondható ez a hipotézis, hogy a román nép ősei, a maguk csodaszarvasát űzve mintegy betévedtek Erdélybe - érthető, hogy a felvándorlás tanának szigorú tilalma, s a dáko-román kontinuitás hivatalos elve a Cantata profana allegóriájának ilyesféle eszmei tanulságát egyáltalán nem méltányolja.

Forduljunk e kitérő után a Cantata-szöveg fordításának problémáihoz. Amint már utaltám rá, nem közvetlenül alkalmazott kolindaszövegekről, hanem kolin- daszövegeken alapuló Bartók-költeményről van szó, mégpedig első változatban román nyelvű műhelyfogalmazványról. E konceptus Brailoiu által jóváhagyott szövegére 1930 nyarán, svájci vakációja idején kezdte el komponálni Bartók tervezett művét, s az év szeptember 8-án készült el a partitúrával.

Volt, aki vitatta a román szövegre komponálás tényét - például Denijs Dille, jóllehet a biztos memóriájú Kodály Bartók közlésére hivatkozva ezt nem egyszer elmagyarázta neki. A döntő bizonyíték mindenesetre, hogy maga a szerző a román eredetit tekintette alapszövegnek. Az Universal Edition első kiadású partitúrájában is szerepelt ez a megjegyzése: „Esetleges más nyelvekre fordításhoz nem a dallam alá helyezett német fordítás, hanem az itt következő, szó szerinti (Bartók kiemelése!) német átültetés használandó eredeti gyanánt.” Később, a New York-i Bartók Archívumból előkerült műhelykézirat kórus-partitúrája alatt még csak román szöveg szerepelt. A teljes zenekari kiadásban ott van már a karszólamok alatt a szerző magyar fordítása, valamint Szabolcsi Bence művészi értékű német variánsa is. László Ferenc feltevése szerint ez a többnyelvű, végleges tisztázat 1932 októbere előtt készült el.

Itt kell közbeiktatnom a némiképp talányos előzményt. A húszas évek végén Bartók fölkérte Erdélyi Józsefet a Cantata profana alapszövegéül kiszemelt kolin- davariációk lefordítására. Magától a költőtől értesültem így, egy vele töltött napon (1973. június 6-án). Erdélyi, aki a Bartók- és Kodály-féle stíluselvnek - vissza a népköltészet forrásaiig! - a legnagyobb hatású megvalósítója volt a két háború közti magyar lírában, nem ok nélkül kapta a megbízatást. Ám lévén rabiátus természetű ember, az se meglepő, hogy e témát illető kérdezősködésemre szinte sértődötten reagált; több mint negyven év után sem értve, Bartók vajon miért nem az ő szövegét használta megzenésítésre.

Ha tüzetesen megnézzük tolmácsolását, s összevetjük Bartók saját, költőivé érlelt fordításával, mi érteni fogjuk, miért kellett a komponistának végül is a maga nyelvi leleményére hagyatkoznia.

A Nyugat folyóirat 1930-as évkezdő számában olvasható Erdélyi, penzumul kapott ballatadolmácsolásának első változata, eképpen:

A SZARVASOKKÁ VÁLT FIÚK

(Román népballada Bartók Béla gyűjtéséből)

Vala egy vén bátyó annak vala éppen kilenc fiúsarja szép derék legények.

Nem nevelte őket semmi mesterségre, szántásra vetésre,

58