Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Fodor András: A Cantata profana szövegének költői fordításai
Fodor András A Cantata profana szövegének költői fordításai László Ferencnek A X X „Szarvassá vált vadászfiak” históriájáról régóta köztudott, hogy Bartók 1914 áprilisában, a Maros-Torda megyei Idecspatakán és Felsőorosziban talált rá a két kolinda-változatra, melyből a húszas évek végén, a maga eredetileg román nyelvű kantataszövegét elkészítette. A Cantata profana keletkezéstörténetéről egyébként minden fontos adatot megismerhetünk László Ferenc, kiváló erdélyi muzikológus hasonló című tanulmányából, melyet 42 oldal terjedelemben, a Kriterionnál 1980-ban publikált, Bartók Béla Tanulmányok és tanulságok c. kötetben adott közre. Eszerint Bartók a szóban forgó dallam- és szövegvariánsokat 4/a, illetve 4/b jelzéssel már 1926 előtt beillesztette kolindagyűjteményébe, a kötet azonban csak 1935-ben, csonkított formában jelent meg Bukarestben. Ugyanebben az évben Constantin Brailoiu, e Bartók-kötetról írt recenziójában közzé tette a hosszabb, felsőoroszi kolindaváltozatot. Egyébként Brailoiu, ez az embernek, tudósnak egyaránt oly kiváló folklorista volt az, kivel Bartók 1930 júliusában a kantátaszövegnek szánt saját román munkapéldányát szótagoltatta, ellenőriztette. Ugyancsak László Ferenc állapítja meg, hogy a „Szarvassá vált vadászfiak” (ez a címváltozat is az övé) - fölfedezésének történelmi érdeme kétségtelenül Bartókot illeti. Méghozzá szinte az utolsó órában akadt rá a kolindáknak erre a téli napforduló ünnepein, sokgyerekes vadászok házánál énekelt műnemére. Noha az elmúlt félszázadban román folkloristák is módszeresen keresték, csak elvétve fordult elő új szövegvariáns. Bizonyára azért, mert a vadászat falusi főfoglalkozásként időközben egyre ritkább lett, márpedig a szigorúan alkalomhoz kötött kolindáknak ezt a fajtáját „olyan házaknál illett énekelni, ahol a vadászat mestersége apákról fiúkra - lehetőleg sok fiúra öröklődött”. Föltételezhetnénk, hogy Bartók világhírűvé vált oratórikus műve, mely eredeti szövegével 1958-tól Tiberiu Alexandru közlésében Romániában is széles körben ismertté vált, a Báráhyka, és a mi Kőműves Kelemennénk rokona Manóié mester mellett ezt a vadászfiak balladáját is kivételes rangra emelte. Ez egyáltalán nem így történt, s nem azért, mert e kolindákra egy magyar folklorista bukkant rá, sokkal inkább azért, mert a zeneszerző a maga konstruálta szövegből olyan szimbolikát, olyan szellemiséget merített, mely a románság jelenkori hivatalossá nyilvánított eredetmondáját sérti. Tény, hogy Bartók halála után Kerényi Károly, majd 1954-ben a szombathelyi Palkó István igencsak meggondoltató esszéjében (újra közölte Demény János a Zenetörténeti tanulmányok 10. kötetében) a „szép hídra talált” vadászfiak metamorfózisában a Balkánról északra vándorló pásztomép létváltásának esélyét föltételezi. A szép híd szerinte nem más, mint Trajanus római 57
