Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Böjti Gábor: Pesce cane (elbeszélés)

I

Böjti Gábor

Pesce cane

»Hogy az emberevő czápák a melegebb tengerekben valóban megtámadják az embert, annyi bizonyos; értesüléseim szerint támadásuk alattomos, azonban a bestiákat vissza lehet riasztani, ha az ember idejében támad ellenök. A természettudósok sorában veszedelmes voltuk sokszoros kétséget támaszt, sőt Jónás próféta csodálatos megmenekülése any- nyira vaskosan van előadva, hogy Scheffel Viktor humoros magyarázatát adta; de azért téves volna minden balesetet koholmánynak bélyegezni. Volt idő, mikor magam is nagyon kételkedő voltam és alig hederítettem a figyelmeztető szóra, míg végre a tamatavei parton való fürdés alkalmával rémes jelenetnek kénytelen-kelletlen szemtanúja nem voltam, mikor is egyik útitársam közvetlen közelemben egy harapásnak az áldozata lett. A szegény áldozatot, egy nagy reményű fiatal embert, elkísértem utolsó pihenőhelyére és azóta hiszek a czápáktól fenyegető veszedelemben.«

A két fiatalember valószínűleg sohasem olvasta a fenti visszaemlékezést. Ha ismerik, talán jobban jártak volna.

*

Gyűlölték egymást. Mélyen, szívből és visszavonhatatlanul. Már talán maguk sem tudták ennek valódi okát, de egymásbabotlásaik mindig veszekedésbe, régebben verekedésbe torkollottak. Ilyenkor veszett kutyaként rohantak egymásra, és lehetetlennek tűnt szétválasztásuk. Idővel megtanultak ugyan némileg uralkodni indulataikon, de egymást látva változatlanul kést ragadtak volna legszívesebben.

Valami hasonlót érzett a magas, fekete fiatalember akkor is, amikor megpillantotta a magányosnak hitt öbölben békésen olvasgató vézna, szemüveges alakot. Felcsapó gyűlöletébe ezúttal azonban kíváncsiság és csodálkozás is vegyült. „Hogyan kerülhetett ide ez a szörnyszülött?! Még itt sem lehet nyugtom tőle?! Végre úgy istenigazából be kellene verni a pofáját!”

Néhány napja érkezett a közeli mediterrán kisvárosba. Azóta sokat sétált. Élvezte, ahogy a vakító napfény, a még sohasem látott tenger nehéz illata és a bársonyos, víz felől fújó szél át- meg átjárta erős szervezetét. Jól érezte magát. Különösen azokat a kirándulásokat kedvelte, amelyek a távoli, ember nem járta sziklák közé vezettek. Ezúttal igen messzire ment, az éjszakát is a parton kívánta tölteni. „Jó lenne örökre itt maradni. Legszívesebben vissza sem mennék” - gondolta, mikor a magasból észrevette a sziklák között meg14