Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Herceg János: Történelem (elbeszélés)

De akkor már szélsebesen szálltak az évek, mint a két tüzes vérű lipicai paripa Falcione Csíró sárga homokfutójába fogva. Ezért aztán már nem is kocsiján tűnt fel az esti korzó idejében, doroszlói parádés kocsisával, ehelyett öregesen panaszkodott idült légcsőhurutjára, s a romlott pesti nőkre, akik a Nagykörút mellékutcáiból leszólítják a magányos férfiakat, így például őt is a múltkor, amikor zergeszakállas vadászkalapban, s nagykockás felöltőjében arra járt, s meg sem értette mindjárt, mit akarhatnak vele, ismerik talán, csak ő nem emlékszik rájuk? Pedig szépek voltak, csillogó szeműek, s úgy mosolyogtak rá, hogy muszáj volt megállnia, hogy tenyerét a füléhez tartsa: Hogy?- Gyere be, apuskám, majd sakkozunk rajtad! - mondták szemmel látható jókedvvel hahotázva, s eltűntek egy kapualjban. Borzasztó!

Ilyesmin nevettünk, s a száguldó időben észre sem vettük, hogy komoly családapák lettünk, tekintélyes polgárok, s Nyetocska többé nem volt sehol. Illetve ott van azóta, is egy kicsit minden nőben, nagylelkűen felosztva magát, ahogy a Názáreti Ács osztotta szét az öt halat az ötezer éhes hívőnek, míg itt megint kitört egy világháború, és a göthös suszter, aki nem maradt Moszkvában, hogy vörös katona legyen, most csizmásán, fekete sonkanadrágban masírozik, mert kihányatták vele a mérget, míg Hódosi úr hiába akasztotta ki ezüst vitézségi érmét a Károly csapatkereszttel, mégis elvitték, akárcsak Grosstettnert. Az egyiket erre, a másikat arra, és Falcione Sándort is a nagykockás felöltőjében az említett Krónics-palotába. Mikor meg Elza, a felesége bekéredzkedett hozzá, hogy ápolja, és egy jószívű őr beengedte, őt is ott tartották, hogy a tömegsírban is vele maradjon.

Tulajdonképpen hülyeség is volna Nyetocska után sóhajtozni mindezek után, még ha egyáltalán létezett is volna, nem úgy, mint orosz nagyhercegnő, mert alább szegény hazátlanok nem adták, csak mint egy egyszerű lány, akihez hasonló különben annyi járt a főutcán, sóhajokból szőve, de hosszú léptekkel, kontyba tűzött hajjal, rojtos nyelvű disznóbőr cipőben, senkire se nézve, ha most már mindenki határozottan tudja is, hogy nem volt valóság, csak álom, épp ezért tiszta és elérhetetlen, mint a mitológiai istennők, akiket ugyancsak ki kellett találni, mert a valóságban nem léteztek, de fényük időnként mégis felragyog kétezer éve minden nő szemében, ha nem is szép, ha nem is jó, ha nem is igaz, mégis, de főként ilyen kisvárosi emlékek romantikáján átsütve, hogy az ember minden rosszat elfelejtsen, s mindezek után élni akarjon mégis.

8