Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Borbándi Gyula: Fogalomzavar a populizmus körül

korlátozottabb populizmus-fogalomban és - mint Gyurácz tolmácsolásában Cano- van folytatja - „azontúl csak azt tekintenék populizmusnak, ami ebbe beleillik”. Ennek igen kevés a valószínűsége. Gyurácz ama óhaja teljesülésének talán inkább, hogy komoly elemző tevékenység kezdődjék „immár azok részéről is, akik több megértést tanúsítanak a hagyományos magyar populizmus, a magyar népi- ség iránt” (Hitel, 1992/1.).

Azt hiszem, ez az elemző tevékenység, ha nem is tudományos dolgozatok formájában, hanem esszék és kisebb írásművekben, megtörtént. A népi irodalom legjelesebb művelői közül többen végeztek ilyen munkát és a művekből készült kivonatok alapján testes kötetté növekedhetnék egy ilyen gyűjtemény. Ez persze, nem teszi feleslegessé a Gyurácz által elképzelt munkát, de aki hozzáfog, annak nem a semmiből kell az összefoglalást elvégeznie.

Az elemző és fogalomtisztázó munkára természetesen szükség van, főleg azok miatt, akik tájékozatlanságból, vagy kellő ismeretek hiányában vélik a magyar po- pulizmust szélsőjobboldali, antiszemita, fasiszta, demokráciaellenes, tekintélyuralomra törekvő, a fejlődéssel és haladással szembenálló, provinciális és múltba tekintő irányzatnak. A felvilágosítás ebben a tekintetben sürgető. A gondolkodni restek, vagy leegyszerűsítést kedvelők talán rádöbbenthetők arra, hogy a szellemi emelkedettség kedvéért is előnyös tiszta és világos fogalmakkal dolgozni és nem összekeverni a dolgokat. Elfogadhatatlan egy irányzat lejáratására kitalált jelzőkkel szellemi áramlatokat és mozgalmakat nevetségessé tenni, vagy fenyegető veszedelemnek feltüntetni. Minden jelenségre meg kell találni az illő elnevezést.

Mi történjék azonban azokkal, akik Gyurácz Ferenc szerint „nagyon gyorsan arra a felismerésre jutottak, hogy éppen ez a ködös szó - a populizmus - lesz számukra megfelelő a mai népi írók politikai, ideológiai és kulturális identifikálására”, másfelől szitokszóvá alacsonyítják egy szellemi áramlat nevét, hogy a közvéleményben felülkerekedjék a vélemény: „bármit jelentsen is a .populizmus’, az jó semmiképpen nem lehet, nem lehet olyasmi, amit jó érzésű demokrata nyugodt lélekkel, hogy ne mondjam: büszkén vállal, eképp azonosítva önmagát: én populista vagyok” (uo. és Életünk, 1991/12/). A fogalmat mint bunkót forgatókkal, a megbélyegzés és a művelt, civilizált, európi, demokrata magyarok közösségéből való kirekesztés gyakorlóival szemben keresztényi türelemre és reményre lenne szükség. És abban való egyetértésre, hogy ha kívánatos a más fogalmakkal való óvatos bánásmód, a populizmussal se történjék másként.

Ha ez nem következnék be mégsem, hogyan viseljük majd el, hogy Illyés Gyulát, Bibó Istvánt, Németh Lászlót, Kovács Imrét, Szabó Zoltánt és más nagynevű populistákat együtt emlegetik szélsőséges népvezérekkel, nácikkal, antiszemitákkal, kótyagos világmegváltókkal, demagógokkal, stílustalan, modortalan és nagyhangú frázispuffogtatókkal? Mi történik, ha a magyar népiséget idegen nyelveken szükségszerűen populizmusnak kell neveznünk, és ezzel olyan jelenségek, kezdeményezések, társaságok közelébe utaljuk, ahová nem tartozik, és ami ellen az kezdettől fogva eltökélt küzdelmet vívott?

Szükségünk lenne a fogalmak és szavak valamilyen védelmére. Ha védelmet élveznek találmányok, felfedezések, szabadalmak, tudományos és művészeti témák, sőt alkotások címei és nevei, aligha tarthatjuk természetesnek és helyénvalónak, hogy a populizmus és a populista szavunkkal, mégha idegen eredetűek is, mindenki azt művelhesse, amit akar. Utasítás és előírás ehhez nem szükséges, nem is kívánatos, meg sem fogalmazható, de annyi talán a szó és a toll mestereitől elvárható, valamelyest nemzeti közvélemény is kialakítható atekintetben, hogy ne éljünk vissza a szólás szabadságával és legyünk óvatosak, elővigyázatosak, szerények és alázatosak a szavak használatában.

66