Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Borbándi Gyula: Fogalomzavar a populizmus körül
tói, hogy ellentéses tartalmakat hordoz”. Példának a revolúciót említi. Vannak azonban fogalmak, amelyek használhatatlanná válnak, ha ellentétes tartalmakat hordoznak. A népiséggel szemben megértőnek igazán nem mondható Szalai Pál méltán sürgette, hogy „tisztázni kellene már: mi az a ,populizmus’? Mint megbélyegző kifejezést annyi mindenre használják már, hogy teljesen értelmét vesztette” (Magyar Narancs, 1991. máj. 6.). Schöpflin György ellentmondásokkal teli esszéjében a népieket következetesen populistának nevezi, de mint modernizmus-ellenes ideológiát emlegeti, az Antall- kormányt hol populistának, vagy a populizmus által befolyásoknak, hol a popu- lizmus receptjeit elutasítónak tekinti. Miután ő sem tisztázza kellően, hogy mit ért népiségen, illetve populizmuson, csak a homályt és a ködöt növeli. (Europäische Rundschau, magyarul: Magyar Nemzet, 1991. ápr. 16.). Németh G. Béla is populistának nevezi a népi írók gondolkodását és magatartását. Ám azokkal szemben, akik a szélsőjobboldal felé való kacsintgatással vádolják, a szélsőbaloldal, nevezetesen a kommunisták ügyének szolgálatát veti a szemükre (Századvég, 1991/1.). O tehát a jobboldali helyett a baloldali „elhajlásukat” pellengérezi ki, mégpedig kellő bizonyítékok és meggyőző érvek nélkül, merőben érzelmei és benyomásai alapján. Nemcsak ítéleteiben elfogult, de a tényeket is egyoldalúan csoportosítja, hogy megfeleljenek előre kialakított nézeteinek. Némely népi írók tekintélyének és népszerűségének magyarázatát csak az uralkodó kommunista hatalom kegyének tulajdonítja. Egy pillanatra sem vetődik fel nála annak lehetősége, hogy a sikerben tehetségük és alkotói képességük is szerepet játszhatott. Történésztől legalább a tények jobb ismerete és az arányok iránti érzék lett volna elvárható. Az adatai több esetben pontatlanok. Szilágyi Ákosnál a populizmus hol politikai stílus, hol ideológia, hol pedig mind a kettő. Szerinte nem hozott létre új politikai eszmét, ezért sem eszmei, sem politikai irányzat. Annak megmagyarázásával viszont adós marad, hogy mi az ideológiai és mi a politikai eszme. Ha a populizmusnak nincs eszméje, hogyan lehet ideológiája. Számos félreértést okozhat, hogy megfelelő tisztázás nélkül beszél stílusról, ideológiáról, mozgalomról és egymással csak nehezen összeférő típusjegyeket igyekszik egységgé kovácsolni (Kritika, 1990. dec. 30.). Ennél jóval tárgyilagosabb, elfogulatlanabb és megértőbb Radnóti Sándor, aki a Széchenyi Ágnes által készített interjúban valóban tisztázási szándékot mutat, és jóllehet nem fukarkodik kritikai észrevételekkel, a populizmust mint a népiség idegen nyelvű megfelelőjét kezeli, és igazi szerepét igyekszik felderíteni. Bírálata kiegyensúlyozott, mert nemcsak a népiek valódi hibáit és hiányosságait hánytor- gatja fel, hanem az elfogult kritikusok és politikai ellenfelek tarthatatlannak bizonyuló vádjait és téves megállapításait is cáfolja (Kritika, 1992/6.). András Sándor költő és esszéíró érdekfeszítő tanulmányában ugyancsak a népi mozgalmat tekinti populizmusnak és mint eszmei, politikai irányzatot tárgyalja. Felismerései és kritikai észrevételei szakszerűségük és az előadás nyugodt hangja miatt különös figyelemre érdemesek. Erénye, hogy a magyar populizmust nemzetközi háttérbe helyezi, és beleilleszteni igyekszik abba a tipológiába, amelyet Margaret Canovan, egy angol kutató és szerző készített 1981-ben megjelent Populism című monográfiájában. Canovan hétféle populizmust különböztet meg. A kelet-európai parasztmogalmak és az intellektuális agrárszocializmus csoportjába egyaránt beiktatható a magyar populizmus is. Margaret Canovan munkájával részletesen ismerteti Gyurácz Ferenc is a Hitelben megjelent és már érintett tanulmányában. Egyetértőén ismereteti az angol politológus nézeteit egy összefüggő populizmus-elmélet kidolgozásának lehetetlenségéről. Ez csak akkor volna megvalósítható, ha a kutatók megállapodnának egy 65