Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Borbándi Gyula: Fogalomzavar a populizmus körül

mén/ ...Tölgyessy Pétert a sikerre éhes liberálisok mellett ezek a populisták választották meg pártelnökké” (Magyar Hírlap, 1992. márc. 21.).

Némely szabaddemokrata vezető a Fideszben lát populista törekvéseket. Tamás Gáspár Miklós a Fidesz „újpopulista” hajlamát pellengérezte ki. A fiatal demokratáknál újpopulista beütéseket vett észre, ugyanis, mint mondotta, politikai nézeteltérések helyett szakértelemre, tudásra hivatkoznak, nem szeretik a nyílt vitákat, nem tudnak mit kezdeni „a kétpólusú váltógazdálkodásos pártszerkezettel” (Népszabadság, 1991. ápr. 6.).

A Kisgazdapárttal kapcsolatban - főleg Torgyán József felemelkedését követően- gyakran kerül szóba a populizmus. Olyan durva formában is, mint „Torgyán, a populista szörnyeteg” (Magyar Narancs, 1992. jún. 24.), vagy Torgyán... „populista pojáca” (Magyar Napló, 1992. júl. 10.). Pomogáts Béla - mint írta - „a kisgazdapártra is gondolt, amikor a pártokban felfedezett egy „voluntarista, populista, demagóg, túlságosan hangos, túlságosan erőszakos, bármiféle európai politikajó modort elsöprő irányt” (168 óra, 1992. jan. 28.). A hajdani FKgP-tal rokonszenvező Légrádi Tibor szerint „a kisgazda tömegek szellemisége a felszínen hasonlít a nyugati populista politikai stílushoz” (Magyar Narancs, 1992. jún. 24.).

Nem mentes a populizmus vádjától az MSZP sem. G. Márkus György szerint az MSZP „populistává, klienspárttá - egyenesen potenciális MDF-szövetségessé válik, ha felvállalja a gazdasági rendszerváltás veszteseinek és a hagyományos szakszervezeteknek az érdekképviseletét” (Magyar Hírlap, 1992. júl. 6.). Orbán Viktor ezt megelőzően kijelentette, hogy „az időközi választásokon a szocialisták nem riadtak vissza a populizmustól sem” (Magyar Hírlap, 1992. jún. 16.).

Senki sem mentes tehát attól, hogy ráüssék a populizmus bélyegét. A Párizsból hazatért és az SZDSZ-hez csatlakozott Kemény István sokszínű populizmusról beszél, és megállapítja, hogy azok közül, akiket populistának neveznek, egyik sem szegénypárti, egyik sem.tudja az éhezőket magával ragadni, olyan sem akad, aki azt akarná megvédeni, ami eddig volt. Ilyen populizmus nincs, és ezért Magyar- országon kizárt bármilyen jellegű populista, diktatórikus fordulat. Tamás Gáspár Miklós szerint pedig igenis vannak populisták, „a parlamentben ők .viszik a prímet’. .. pártokon belül és pártokon kívül megvan a maguk társadalmi bázisa” (Napkelte, 1991. nov. 27.).

E bő illusztrációk után ideje feltenni a kérdést, hogy mi valójában a populizmus, és ki tekinthető populistának.

Az első előfordulások idején populistának csak azokat a mozgalmakat nevezték, amelyek ilyen néven indultak el az Egyesült Államokban és irodalmi irányzatként Franciaországban, valamint a kelet- és közép-európai népi irányzatokat, amelyeknek minden országban más és más nevük volt, de nem utasították el a mind általánosabbá váló populizmus elnevezést. Igaza van a kérdés legavatottabb ismerői egyikének, Gyurácz Ferencnek, amikor a folyóirattá tett Hitel első számában közölt kitűnő tanulmányában megjegyzi, hogy a népi írók következetesen ragaszkodtak a népi megjelöléshez, és mind a népi eszmét, mind a népi mozgalmat egészen a legutóbbi időkig nem volt szokásos populizmusnak vagy populistának nevezni.

A populizmusként való említés a népi mozgalom nyugatra került tagjai köréből indult el. Mégpedig annak folyományaként, hogy a népi gondolatot, a népi írói és politikai mozgalmat idegen nyelveken is meg kellett jelölni. E nyelvekben pedig- némely kivételtől eltekintve - a populista és a populizmus elnevezés volt a használatos. így tehát, elsősorban idegen nyelvű írásaikban, de lassan a magyarokban is populizmusnak nevezték a népiséget. Szabó Zoltán már , A- populizmus kérdéseiről” címmel közölt esszét i magyar népiségről 1958 novemberében. Kovács Imre

63