Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Herceg János: Bácskai múzeum

A kiszemelt palotában is hivatal volt, állami gabonaelosztó, vagy micsoda, ez azonban balusztrádos mellvédjén, kőcsipkés peremén, barokk erkélyein, s egész klasszicista egyéniségén meg se látszott. Pedig akkor már viharos múltja volt, lévén hosszú éveken át dependance-a a Vadászkürtnek, vagyis Stundenhotel, magyarul találkahely. A földszintje magánbank, a pincéje dalmát borpince, ahol potom egy dinárért is be lehetett rúgni a szegény napszámosembernek, oly olcsó volt a bor. S szezonban a színészeknek - le sem merem írni a nevüket, úgy kifényesedtek az idők folyamán - még engedményt is adott a tulaj.- Van valami kifogásod ellene, kedves Broniszláv, kérlek alázattal? Hm? — kérdezte dr. Frey és szaporán pislogott reszkető csíptetője mögött.- Fönt lenne a múzeum, lent a könyvtár - töldottam én meg a tájékoztatást, pedig csupa lik-luk volt egyelőre, ahogy a garni után megmaradt, csupán az igazgató irodája foglalt el vagy öt szobának való helyet. És minden zúg mosdóval volt ellátva, ahogy ez már egy szolid találkahelyhez illik. Ha az ember egy kicsit elmélázott, még mindig érezni lehetett a diszkréten szállongó illatfelhőket, melyeket a hölgyek hagytak ott, miután kipirultan és szívdobogva beslisszeltek a hatalmas kapu keskenyre hagyott résén.- No és mikorra tervezitek ezt a költözködést - kérdezte az akadékoskodó.- Majd ha vége lesz a háborúnak! - feleltem Imre bácsi helyett is, mintha olajággal és szelíd szárnycsapással máris ott lebegett volna fejünk fölött a béke.

Kanogalé mítoszok

33