Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Herceg János: Bácskai múzeum
na talán semmiféle épület a kis gyűjteményhez, mint ez a régi bácskai udvarház a főutca kellős közepén. S mikor aztán Banner Jánossal az élükön megjelent a muzeológusok stábja a megnyitóra, néhány, ma már szakkörökben általánosan ismert tudóssal, együtt volt megint az a kis társaság, amelyben az ábrándozási hajlam jóval több volt a cselekvési kedvnél.- Tudom, milyen vidékre jöttem, mert erdélyi származású vagyok... - mondta megnyitó beszédében a professzor, s bepárásodott szemüvege fölött szétnézett az őt körülállókon. És mivel tapasztalt ember volt, láthatta a meleg szavai nyomán megenyhült arcokat. * * * Az öreg doktor előrelépett, s mivel örökké csáléra álló kalapját levette, olyan volt gyapjas ősz hajával és hatalmas bajuszával, mint valami Mikulás. Jobb kezével kajmókos botjára támaszkodott, a ballal kicsit előrehajtotta fülét, hogy jobban hallja a szónokot. A festő is ott volt a körben állók között, bizalmatlanságát egy lenéző mosoly alá rejtve, s csöppet sem titkolta, hogy jóval nagyobb érdeklődéssel legelteti tekintetét a nőkön, akikből mutatóba itt is akadt azért egy-kettő, mint a kis- hegyesi lovassír gyönyörűen preparált kengyelvasát, amelyre viszont a professzor vetett szónoklata közben egy-egy simogatóan gyengéd, szinte szerelmes pillantást. Akkor már sokat beszéltünk a háború utáni terveinkről.- Ne félj - mondtam neki még korábban -, ha akkor se lesz, aki képet vegyen, kineveztetünk a kultúrpalota igazgatójának. Meglesz a szép fizetésed.- Engem? - nézett rám villámló szemmel, s úgy állt meg kezében a vörös márványkúp, amellyel egy üveglapon a porfestéket dolgozta össze lenolajjal, mintha hozzám akarta volna vágni. - Hát mi vagyok én? Hivatalnok? Legyél te!- Nézd, neked sokkal jobb lesz a pedigréd - csitítottám az eshetőségeket latolgatva, óvatos előrelátással. — Nem lesz semmi dolgod. Stevo múzeumőr lesz, én pedig megmaradok könyvtárosnak. Csak figuráim fogsz. Kapod a szép fizetést, és gondtalanul festesz. Stevo, a másik festő, pillanatnyilag vasutas volt, abból tartotta el a családját, meg ikonokat festett esténként odahaza, és régi szerb festőket másolt megrendelésre, sőt azok modorában „eredetieket” is elkövetett, s azokról elfogulatlanul állapítottuk meg, hogy jobbak, mint amelyekről utánozta őket.- Phá! Ezen már muszáj röhögni! - kiáltott a majdani igazgató, és fekete kockás ingének ujját feltűrve még hozzátette zomboriasan: - Az ájzlibáner! Belőle akarsz muzeológust csinálni? Hát az meglóg ebből a naftalinszagból az első napon! Keskeny kis fekete bajusza volt a másik festőnek, vékony, gyors mozgású, csupa ideg volt, s zentai lévén, ízesen és fordulatosán beszélt magyarul. O nem járt Párizsban, önálló kiállításokat sem rendezett még, de mindent tudott, amit egy festőnek tudnia kell. Ösztönös tehetség volt, s tán éppen ezért bánt könnyelműen a tehetségével, mindenre vállalkozva, és hetyke bravúrral kenve fel a témát, amilyen modorban a megrendelő parancsolta. 25
