Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 12. szám - Géczi János: Köszöntő a nagyedik életnek
megrontotta a kapcsolatomat barátaimmal, a munkámat elhanyagoltam, majd véglegesen abbahagytam miatta, képtelenné váltam a normális életre — és az orvosok sem tudtak segíteni. Mindegyik szellemi kimerültségre gyanakodott, környezetváltozást és új életmódot javasolt. Ha álmaimról számoltam be, valamennyi a fáradt idegek furcsa játékának tekintette, s hogy összefüggő volt a történet, az szerintük annak a jele, hogy ördögi kört kezdek magamban, magam számára teremteni, amely folyamatot azonnal meg kell állítanom - természetesen orvosi segítséggel. Francba velük! És francba velem! És Mátéval is. Egy zsebéből kihullott levélke megszólításából tudtam meg a keresztnevét. A vezetéket pedig abból a bizonyos nagyalakú, vaskos irodalmi magazinból. így kerültem Rovinjba. * * :|: Rovinjban jártam, azokban az utcákban, hűvös, homályos és párás sikátorokban, amelyeket Máté jóvoltából ismertem, és már nem tudtam bennük eltévedni. Természetes mozdulattal lökhettem be az Óratoronyban levő kocsma lengőajtaját, mert régi álmaimból tudtam, egy széles gumiszalag meg fogja akadályozni azt, hogy a szélső széken ülő vendéget hátbavágjam. Nyugodtan sétáltam föl a szállónak álcázott kupi második emeletére, anélkül, hogy az alkalmazottak megállítottak volna a függönyök, ajtók, nyikorgó és keskeny, gyorsan emelkedő lépcsők labirintusában, és azt is tudtam, melyik az a bank, amely a legjobb a hétkor nyitók közül. De mindenekelőtt nyugodt éjszakáim voltak. Almaimban Máté nem jelent meg, bár nem tudtam tőle teljesen megszabadulni. A hely miatt. Nappali életem épp úgy emlékeztetett rá, amint az éjszakai. Ha egy kőkeretes ablakból reám vicsorgott s a fogait csattogtatta egy-egy dühkitörésre nevelt rókaszerű kutyafajta, akkor arra döbbenhettem, hogy ezt a habos pofával acsarkodó kutyát ismerem, régebben Máté nadrágját szaggatta szét; ha olajos spagettimet bőven rakták meg cukkinivel, ínyem arra emlékezett vissza, amit Máté cuppogva evett, de arra már a nyelvem figyelmeztetett, hogy én szívesebben faltam volna az ételt kevesebb szurokfűvel fűszerezve. Ha egy kivilágítatlan közben köszöntött valaki, avagy biccentett a homályos hajófolyosón, amikor átsiettem az egyik oldalról a másikra, a kalauznő hercegovinától illatos kis kabinjáig, hogy mielőtt kikötünk, rábeszéljem egy újabb randevúra, de most majd kinn, a bokrokkal benőtt félszigeten, megbizonyosodhattam afelől, hogy Máté futó ismerősei Mátét vélik felismerni bennem. A kétkötetes Lorcát csaléteknek szántam. Általa hittem megteremteni azt a pillanatot, amelyben az álmaimat bitorló alakkal találkozom. S erre hamarosan lehetőség adódott. Egy hétfői estre dal- és gitárkoncertet hirdettek a Szent Eufémiában. Ott voltam az előadáson — de mégsem találkoztam vele. Hazafelé ballagva ébredtem rá, miért nem. A megzenésített Lorca- verseket olasz amatőr művészek - meglehetősen rutintalan, kezdő, ha nem is tehetségtelen szakmunkások - adták elő, természetesen olasz nyelven. Az egybesereglettek kedvéért angol nyersfordításban is elhangzottak a szövegek, szomorúan tapasztalhattam, hogy az ekkor hallottaknak a magyar nyersválto7
