Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (IV. rész. Vorkuta - megfagyni a tűzben) - fordította Szenyán Erzsébet
Körbenéztem a szomszédaimon. Álltak mozdulatlanul, maguk elé bámulva. Igen, így volt: álltak mozdulatlanul, maguk elé bámulva. Semmiféle türelmetlenség nem látszott rajtuk. Semmiféle nyugtalanság, idegesség, bosszúság. De legfőképpen nem kérdeztek semmit, senkitől semmit. Lehet, hogy azért nem, mert tudtak valamit? Megszólítottam egyiküket, hogy tudja-e, mikor repülünk tovább? Ha az ember itt váratlanul tesz föl egy kérdést, türelmesen kell várnia. Látszik ugyanis a megkérdezett arcán, hogy csak az ösztönzés (a kérdés) hatására kezd az illető mintegy fölocsúdni, magához térni, nekivágni egy hosszadalmas utazásnak, hogy egy másik bolygóról visszatérjen a Földre. Ez pedig időbe telik. Valamivel később könnyed, sőt, szinte vidám csodálkozás ül ki az arcára - minek kérdezősködik ez az ostoba? Nem kétséges, hgoy a megkérdezettnek, aki ostobának nevezi a kérdezősködőt, teljességgel igaza van. Élete minden tapasztalata arra tanítja ugyanis, hogy a kérdezősködésből semmiféle jó nem származik, mert az ember úgyis csak annyit tud meg, amennyit kérdezősködés nélkül is megmondanak (vagy inkább nem mondanak meg) neki, hogy épp ellenkezőleg, a kérdezősködés nagyon veszélyes dolog, mert az ember könnyen nagy bajba kerülhet miatta. A sztálini korszak óta ugyan eltelt már egy kis idő, de az emléke még él, s az akkoriban szerzett tudás, hagyomány, megszokás máig fennmaradt, gyökeret eresztett a tudatban, s még sokáig hatással lesz az emberek viselkedésére. Hányán kerültek közülük (családtagjaik, ismerőseik stb. közül) lágerbe csak azért, mert egy gyűlésen vagy esetleg egy magánbeszélgetés során erről-arról kérdezősködtek? Hány karrier tört ketté ilyesmi miatt? Hányán veszítették el a munkájukat? És hányán az életüket? Az évek során az egész közigazgatásban és a rendőrségen kifejlődött egy külön figyelő és besúgó rendszer, amely egyetlen dologra szakosodott: kérdezett-e valaki? Mit kérdezett? A kérdező neve, címe? Két testi-lelki jóbarát beszélget a gyűlés előtt: — Figyelj, szeretnék a gyűlésen kérdezni. — Nagyon kérlek, ne tedd, mert leültetnek! Vagy két másik barát beszélget: — Fegya, tanácsolnék én neked valamit. — Mondjad! — Észrevettem, hogy túl sokat kérdezel. Rosszat akarsz magadnak? Térj észre, nyugodj meg, hagyd abba a kérdezősködést! Az irodalomban (vegyük például Grosszmant) előfordulnak jelenetek, amelyek lágerből való hazatérést írnak le. A hős tíz év után hazatér valamelyik szibériai lágerből. Első este leül a családi asztalhoz a feleségével, gyerekeivel, szüleivel. Eszik a közös vacsorát, talán társalognak is, de senki sem kérdezi meg a jövevényt, hol volt az eltelt tíz év alatt, mit csinált, min ment keresztül. Minek kérdezősködni? A Prédikátor bölcs mondása: „...és valaki öregbíti a bölcsességét, öregbíti a gyötrelmet”. Kari Popper e keserű gondolatot fejtegetve egyszer azt írta (emlékezetből idézem), hogy a nemtudás nem egyszerű, passzív tudáshiány, hanem aktív magatartás, a tudás befogadásának elutasítása, a tudás birtoklásának elvetése, a tudástól való elzárkózás. (Vagyis: a nemtudás inkább antitudás). A kérdések tágas, és az élet számára alighanem nélkülözhetetlen szférája nemcsak tiltott aknamező volt, hanem a beszédnek egyenesen gyűlölt és ellenséges része is, mégpedig azért, mert a kérdezés monopóliuma a szovjet gyakorlatban a 15
