Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Szabó Gábor: „de nem felelnek, úgy felelnek” Paradigmaváltási?)
adódó következtetéseket, majd az így formált képet beilleszti a különféle statisztikák (állami, egyházi összeírások, hatóságok és kulturális intézmények fölmérései) eredményeibe, összevetéseket végez a maga tapasztalata és a hivatalos adatok között. Ilyen, a részt egésszel megfeleltető és hasonlító metódussal térképezi föl az ausztriai magyarok életviszonyaiból mindazokat a lényeges kérdéseket, amelyek helyzetük tipikus vagy sajátos meghatározói. Már az fölöttébb érdekes, ahogy — név említése nélkül - bemutatja beszélgető partnereit, fogadtatása ugyancsak eltérő körülményeit és érzelmileg olykor szélsőséges hangulatát. Fölméri, ki honnét és mikor érkezett Ausztriába; vizsgálja a nemzeti önazonosság és az állampolgári öntudat jellemzőit és egymáshoz való viszonyát; a társadalmi rétegzettséget, a foglalkozás szerinti megoszlást; az iskolázottság és a műveltség tagoltságát; az anyanyelvhez, illetve a nemzeti közösséghez tartozás erejét; a különböző szervezetekhez, egyesületekhez kötődésjellegét; az óhazával, az anyaországgal való kapcsolat intenzitását; a vegyes házasságok és az asszimiláció problémáját; a rokoni kapcsolatok ápolásának hajlamát; a felekezeti hovatartozást és a hitélet aktivitását; a demográfiai jellemzőket; az anyagi körülményeket — el egészen a kriminalisztikai vagy öngyilkossági mutatókig. A válaszokból és a gonddal válogatott források adataiból — mondhatjuk, természetesen — nem csupán az ausztriai magyarság jelen állapota, de évszázados múltjának krónikája is felsejlik. Hogy a nyert kép még árnyaltabb legyen, Szépfalusi bizonyos kérdésekben összehasonlításokat végez Ausztria más népcsoportjainak (horvátok, szlovének, csehek) helyzetével, fő ismérveivel. Vagyis ha Eger György úttörő vállalkozást jelentő könyvét eligazító kalauznak nevezhettük, Szépfalusié átvilágító enciklopédia, mert mindaz megtalálható benne, amit tudni kell és érdemes az ausztriai magyar népcsoportról. A könyv első alkalommal 1980-ban jelent meg Bemben, ezért az újabb, magyarországi kiadáshoz az azóta eltelt évtized fontosabb változásait rögzítő, most már inkább leíró jellegű fejezetet illesztett. Kétségtelen, hogy az utóbbi három-négy esztendő kelet-közép- európai fejleményei jótékony hatással voltak Ausztria magyarságára, hiszen a két ország kapcsolata nem pusztán a társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének kirakat jellegű működőképességét reprezentálja, de a hasonló demokratikus berendezkedésen túl a szó valódi értelmében vett jószomszédság jellemzi. Az ottani magyaroknak ugyanis — kimondva, kimondatlanul - el kellett viselniük a kommunista anyaország rájuk vetülő árnyékát, amely nyilván nem segítette önazonosságtudatuk épen maradását. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy 1990 tavasza óta problémát- lan lenne a magyarok helyzete, hiszen a burgenlandi kisebbség fölmorzsolódása megállíthatatlannak látszik, más területeken az idegenekkel szemben táplált ellenérzések erősödtek föl, amelynek célpontja az utóbbi időben Erdélyből Ausztriába telepedett magyarság is. Talán mégis a kedvező fejlemények válnak meghatározóvá, hiszen elismerték a magyarokat a többivel egyenrangú népcsoportnak, megszűnni látszik az egymással korábban szemben álló magyar csoportok (az őslakos burgenlandiak és a bevándoroltak) ellentéte, új magyar tagozatok és anyanyelvű képzési formák nyílnak meg a magyar ajkú fiatalok előtt. A változó jelen mozgásban levő folyamatait egyelőre persze csak tapogatni lehet, de az már most biztos, többet, egyre többet tudunk egymásról anyaországiak és határon túliak, hiteles ismeretek birtokába kerülhet a honi érdeklődő közvélemény - azaz végre láthatjuk, hallhatjuk egymást — és a legtöbbet, legpontosabban az ausztriai magyarok helyzetéről Szépfalusi István könyvéből tudhatunk meg. (Magvető) Mezey László Miklós „de nem felelnek, úgy felelnek” Paradigmaváltási?) Kosztolányi-idézetet választottak címül annak a kötetnek a szerkesztői, amely egy Pécsett rendezett tudományos konferencia hozzászólásait gyűjti egybe, s amelynek résztvevői egyszerre két feladatara vállalkoztak. Egyrészt megkísérelték körvonalazni, hogy milyen változások alakították a századelő magyar líráját, másrészt olyan elméleti-módszertani hálóba próbálták vizsgálatukat helyezni, melynek segítségével 91
