Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz)

hiszik az idegent, aki egy bravúros írói fordulat (logikai ugratás, az élőbeszéd imitálása) által eléri, hogy ne kelljen megmondania a nevét, a „fivéreknek”, így nincs is családi nevük (sem). Az Én, a részvétlátogató (az egyik perzsa novella) gyönyörű halott asszonyát „Katalinnak hívták, a név nem honos a perzsáknál. De ennek az asszonynak perzsa létére katalinosan hosszúkás, kissé horpadt arca volt, orrtöve körül a bánat szépítő ráncaival.” Bodor Adám pár szóban csupa igent mond, amelyek mind nemet jelentenek. Ha a perzsáknál nincs Katalin név, akkor mért volt Katalin a perzsa konzul felesége, vagy perzsa volt-e? Milyen arcot formáz a köznévi képzéssel alkotott jelző, a katalinos? Ilyet, mint ez, föltétlenül ilyet? Ennyi állító kérdés implicit beiktatása után már jöhetnek olyan rejtélyek, hogy szokása volt-e az elhunytnak életében férfiak kézfejébe harapni? O-e a harapós asszony a perzsa konzul házában...?

Nem hagyható ki a Tanúvallomás Adalbert Lamos Béla nevű főszereplője, aki „Adalbert és Béla”, „mivel utóneve az ország szokásai szerint előnév volt, a Bélát pedig valamilyen oknál fogva lefordították: Adalbert.” Miután a közvetett lokális célzást földolgozta az olvasó, töprenghet: miféle délibábos nyelvészkedés azonosíthatta ott az Adalbertét a Bélával?! De nincs semmiféle délibáb. Béla személynevünk legalább hatféle etimológiája közül az egyik számon tartott lehetőség (korábban vallott téves felfogás), hogy a négy királyunknak is szolgáló Béla nem a (kenyér-, dió-) bél szó származéka, hanem előkelőbb és szentségesebb módon az Adalbert(us)ból ered. Jegyezzük meg az elő- és utónevű Lamost, e vissza-visszaté- rő figurát, mint önmaga ikrét. Lesz még vele dolgunk.

Képtelen neveket számlálgatunk elő, mert A barátkozás lehetőségei című elbeszélés szereplői képtelen nevűeknek mondattak (és nem is csupán ők). Emerik úr, a háztulajdonos az Olajprés utcában, Amirás, a szíjártóból lett bőrdíszműves pedig a lakásbérlő. Az agresszív Emerik egyszer csak elcipeli a félénk Amirást a tóhoz lubickolni, hogy az , jól érezze magát”. Munkál-e hátsó szándék, s mennyire érzi jól magát a meghívott és a meghívó...? - erre lenne jó pár feleletet (zárójelbe velük; zárójelbe se). Nézzük csak a neveket, amelyek nem képtelenek; sőt. Szon- gott Kristóf A magyarhoni örmény családok genealógiája (1898) című, Szamosúj- váron közreadott névtára szerint az Amirás családnév ,fejedelmes’ jelentésű, és összefüggésben áll az arab ,emir’ szóval. Egy moldva-oláhországi örmény család viselte. Okiratok bizonysága szerint az örmények az Emericus (Imre) név kifejezésére, átírására az Amirás-t használták.

Az Amirást meghívó („hogy jól érezze magát”) Emerik önmagát hívja. Ez a meghívás üt ki olyképp, ahogyan kiüt. Egy személy két énje marad idegen egymás - önmaga — számára. (Ahogy Adalbert nem találkozik Bélával — Lamosban.) Az idegen, Az erdész és vendége „iniciáléjában”, első két szavában föllépő figura (a vendég). Az idegen: ez a köznév tulajdonnevesül (ha tulajdonnevesül) Bodor Adám névadásai révén. Ez bújkál más megnevező köznevekben. Ez hatja át a rokonságiutalásos, az elhagyásos, a játékos, a beszélő és egyéb személyjelölő köznév- és tulajdonnév-típusokat. Legáltalánosabban az idegenség — még csak nem is elidege- nedettség — miatt oly megfoghatatlan, titkos, kifejletlen (és túlfejlett), rébuszos, álomszerű mindaz, ami Bodor epikájában megjelenik. Önmagától is idegen az ember, s ha közeledik (önmagához, vagy egy másik ego-hoz), még idegenebb lesz. Súlyos dolog. Annyira súlyos, hogy Bodor sokszor mint elképesztően mulatságos groteszkumot jeleníti meg az idegenséget.

Az Adalbert- és az Amirás-példából kitetszhetett, hogy a minden kritikusa által aggályosán pontosnak, fikcióiban is szigorúan következetesnek tartott Bodor Adám eklektikusán gazdag műveltséganyagra is épít. Világunk és tudásunk tényszerű elemeiből — szótárakból, névkönyvekből, térképekből, kalauzokból, enciklo83