Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960
Bodri Ferenc Camus és a magyarok 1956-1960 „...megnyilatkozásait a magyar forradalomról csak megrendültén lehet olvasni még tíz év távlatából is...” (Lőkkös Antal - 1966) 1956. október 31-én Párizsban a száműzött spanyol köztársaságiak egy kissé megkésetten a húsz esztendeje kirobbant polgárháborúra emlékeztek, egyben a talán legismertebb spanyol emigráns, akkor oxfordi professzor Salvador de Madariaga 70. születésnapját ünnepelték. Az est egyik vezérszónoka a „révolté” (szembeszegülés) és a „liberális radikálhumanizmus” fiatal francia apostola, >rA lázadó ember” (1951) írója, Albert Camus (1913-1960) volt. Az egykori ellenálló a Gallimard kiadó egyik főlektoraként ekkor már feltehetően túl volt a gyilkos perek és az orosz lágereket építő szocializmus szellemével és gyakorlatával leszámoló könyve bírálatainak értetlen és sokkoló áramütésein, feldolgozta és lezárta magában a Les Temps Modemes-ben és másutt a Satre-val és másokkal folyt idegőrlő vitát. „...Ön összefoglalja magában a kor minden konfliktusát. írta róla még 1952-ben Sartre, a bírálatok alapképletét adva meg. Ezután Camus is felszámolta a korábbi barátságokat, feloldotta a vita elfajulása és nyers hevessége nyomán keletkezett belső konfliktusait, a látványos szakítások szellemi és magányba taszító pokoljárásait. Kapcsolatai átrendeződtek, új intellektuális körökben, a maga által kiérlelt és épített elvek szerint, más miliőben élt tovább. A Bukás (1956) tarka fogadtatásának új tanulságaival, A száműzetés és a birodalom (1957) elbeszéléseinek sajtó alá rendezésével foglalatoskodott. A megértés mellett a két könyv megjelenése során sem kevés félreértéssel, görögtüzes támadásokkal szembesült. Hiszen sorsfordító felismerések és megvilágosodások korában élt, ebben formálta modem filozófiává „eretnek” gondolatait. „...Teljesen igaza van Camus-nek, mikor Marx legnagyobb jelentőségét nem egyik vagy másik tételének generális tudományos jellegében látja meg, hanem abban a szenvedelmes erkölcsi pátoszban, amivel Marx mindég és mindenütt az igazságtalansággal, a képmutatással, a hazugsággal, a tömegek félrevezetésével, a tömegek elnyomásával szemben produkálni tudott...” - mondja magnószalagra róla 1971-72 folyamán „az európai társadalomfejlődés értelmét” kereső Bibó István, tudományosan és reménytelenül. „A szembeszegülő renegát” gondolataira a mi Bibónk rendszerint odafigyelt. Válaszd inkább a száműzetést, csak hogy kimondhasd az igazat!” - idézi Ni- etzschét a Madariaga útját méltató, munkáját üdvözlő beszéd alapgondolatában Camus, de mintha egy kissé önigazolásul is szolgálna a szentencia. A spanyol tudós és író példaadó sorsát jellemezve „a mindenfelé parádézó filozófusokra” támad, 47
