Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960
„akik végül is azokhoz a lányokhoz válnak hasonlóvá, akik a Peirebilhe-i fogadó előtt énekelnek tele torokból, hogy elnyomják azoknak az utasoknak halálkiáltásait, kiket szüleik az erényesség nevében gyilkolnak meg odabent.A példázat nálunk Fernandel egyik filmjéből ismerős. Az „örökös szabadlövészben” Camus biztató támaszt lát és egyetértő társat remél, aki eddig is felfigyelt minden jelenségre, amelynek folyamatában „a történelem és a történelmi realizmus nevében a szellem és a szabadság ellen szőtt hatalmas összeesküvés bontakozott ki az évek során, mellyel fel kellett venni a harcot...” A „kemény intellektueleket” afféle „darazsaknak” láttatja itt, hiszen a „realizmus nevében” mindenféle terror igazolására készek, és „arról zümmögnek, hogy a nép boldog a szolgaságban...” De a „gyűlölet ellentéte nem a félénk idealizmus, hanem a nemes igazság...” - vallja az ünnepelt és az ünneplő egyaránt. „...Aztán egy valóban történelmi napon valamely főváros utcáit felkelők árasztják el, akik meghalnak és győznek, egyedül az igazság zászlaja alatt.- mondja a francia író a tisztelgő beszéd zárlatában: a kortársi történelem legfrissebb eseménye értékelődik itt, Camus üdvözlésében a magyar szabadságharc addigi kilenc napjának hírei és tanulságai rendeződnek a párizsi és spanyol, egyben személyes és új egységet teremtő ünnepen, „...mert mi valóban teljes egészében szolidárisak vagyunk az idegen urai ellen felkelt magyar néppel...” - folytatódik a történelmi értékű vallomás, de Camus biztosította az ünneplőket az elnyomott spanyol nép iránti elkötelezettségéről és közösségvállalásáról is. A magyarok napjainkban ismét újjászülető reményt adhatnak a csüggedőknek - vallja -, hogy „a mesterséges világok, melyeket egyedül a vér és a terror tart össze..., összeomlanak, azok pedig, akik e világok erényeit magasztalták, elhallgatnak. ...A szabadság ... elsöpri azokat a hadseregeket is, amelyek eddig föld alá kényszerítették...” Együttérzés, ítélet és remény sugárzik Camus mondataiból. A francia írónak és gondolkodónak az 56-os magyar forradalomról szóló európai hírözönben nem az első megnyilatkozása ez, amelyet az érdeklődő magyarul először a müncheni Új Európa egyik 1966-os számában olvashatott. Camus korábbi és további nyilatkozatai, rólunk szóló egyidejű és későbbi elemzései a francia és a világlapokban, a Demain-ben és az Erpress-ben, a Les Preuves című folyóiratában, utóbb a személyes gyűjteményekben, az Actuelles 3. kötetében (1958) olvashatók. „Vöröskeresztes szemléletének” (Sartre) egyik első felmutatása a londoni Denison Hallba, küldött távirata lehetett 1956. október 28-án, amelyet a Homage to Hungary gyűlésének a magyar forradalmat üdvözlő közönsége előtt olvastak fel a rendezők. A rokonszenvtüntetés egyik szervezője, Szabó Zoltán idézi beszámolóiban a távirat szövegét: „Minden francia, akit ez a szó: szabadság a francia Résistance harcaira, szenvedéseire és eszméire emlékeztet, a maga bajtársi érzelmeiben eggyé válik a magyar síkságok diákjaival és intellektueljeivel, akik a zsarnokság ellen küzdenek.” Camus-t tehát a Duna-táji történelem a francia ellenállás megszállók elleni partizánharcaira emlékezteti, de az irodalmi ihletésű szöveg arról is árulkodik, hogy forradalmunk néptömegeinek „társadalmi összetételéről” csupán az első elemzésekből értesült. Bőséggel pótolja később ismereteit. Majd egy hét után, a 28-át követő vasárnapon, november negyedikén ő is kézhez kapja a magyar íróknak a Szabad Kossuth Rádióban reggel 7 óra 57 perckor elhangzott utolsó segélykiáltása szövegét, amelyet a velünk rokonszenvező európai értelmiség prominenseinek Münchenből továbbítottak a világtájak felé. Természetesen Albert Camus-nek is. Ennek nyomában öntötte formába „követeléseit”. A történelmi helyzetértékeléshez a közismert események mellett ez a segélykiáltás nyűj thatott ihlető forrást és biztonságos alapot, a nyugatra özönével érkező menekültek vallomásai utóbb. „...Camus-ben különösen a menekültek beszámolóiból 48
