Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Vekerdi László: Borúra derű? (Lengyel László: Tépelődés)

jes szubjektív világát, élete regényét. Talán így született a regény műfaja.” Lengyel László azonban nem novellát ír és nem regényt. De a Tépelődés-ben sorakozó „tárcák (?), publicisztikák (?), törpeesszék (?)” - ahogyan L. L. maga tépelődik műfajáról - objektivitását mintha mégiscsak az szavatolná, hogy közli hozzájuk, mintegy lábjegyzetben, teljes szubjektív világát. Meglehet épp ezt a közlést szolgálja a sok idézet: Kosztolányitól, Babitstól, Adytól, az öreg Aprilytól, Rába Györgytől, Rónai Györgytől, Vas Istvántól, Radnóti Miklóstól, Pilinszkytől, Szép Ernőtől, Petritől, Kálnokytól, Orbán Ottótól. Mert „nem a kitalálás a nehéz, hanem a megírás. A tucatnyi meg nem írt gondolatból kicsiszolni az egyetlen megírtak .. Vagy mint Áprily érezte 1956. augusztus 26-án: »Telt fülke. Nyolcán ültünk magyarok. / Mindenki hallgat, én is hallgatok. / Figyeltem: szemükben mi lakik. / De nincs szavuk. Miskolctól Patakig.« Es akkor le kell írni az első mondatot, az első mondatot, az első szót. Nem ment meg tőle se Vas István, se Radnóti Miklós, se Kosztolányi Dezső néhány sora, verse. A saját első mondatomat kell leírni. Ennél csak egy nehezebb van. Hétfőn szembenézni azokkal, akik olvasták a szombati cikket, s tőlem, mint egy vállalat vezetőjétől, nem azt várják, hogy a rákról értekezzem. A költő biztosan megemészti és megemészteti környezetével, hogy költő. De mennyivel nehezebb megemészteni egy közgazdásznak, politikai elemzőnek, hogy Pilinszky vagy Kálnoky buggyan ki az írásából.” Márpedig L. L.-nek úgy látszik fontos volt, hogy megemésszék a mondandóját, mert a Magyar Hírlap-ban hét- ről-hétre megjelenő jegyzeteivel - amelyekből a kötet összeállt - hatni akart: „Be- vallhatom-e, hogy az írások nagy részét azért írtam, hogy történjék valami? Valami, nem a távoli időben, hanem most. Tudtam, hogy a politikai elit újságot olvas. Hátha az újságot olvasva inkább fogékonnyá válik, mint ha előterjesztésekben, feljegyzésekben rágogatja?”

Valami persze történt, mert mindig történik valami, a politikai elit ellenben nem igen mutatja semmi jelét a fogékonyabbá válásnak, bár a cikkeket megjelenésük idején tán csakugyan olvasták, mert a politikai elit neurotikus aggállyal veszi körül a sajtót, és L. L. különben is mintha közibük tartozna vagy legalábbis közibük tartozott volna, hiszen egyike volt a nagy változások indítóinak és szervezőinek, így van-e vagy se, csak ők tudhatják. Nekünk, a nagy változások elszenvedőinek mindenesetre az írások legérdekesebb vonásainak egyike a közvetlen, belső híradás egy olyan területről, amelyet mi csak nagyon távolról, politikusok-újságírók szűrőjén átjutott (ál)hírekből ismerünk. L. L. személyes objektivitása ellenben lehetetlenné teszi a szűrést, és ez még akkor is szavatolja a leírtak igazát, ha az értékeléssel amúgy nem igen ért egyet az ember. L. L. értékelése ugyanis - ellentétben a politikusok, újságírók, tévébemondók, humoristák szűrt szagokon rágódó értékeléseivel - sohasem keveredik a leírással és az érveléssel: megmarad mindig, mintegy lábjegyzetként, az író külön szubjektív világában. Jelen recenzens például merőben másképpen értékeli még ma is a taxisblokádot; akkoriban meg valószínűleg, sőt bizonyosan az úttest két ellentétes oldalán állottunk illetve masíroztunk (merthát a Margit-hídon át se csupa „MDF-pártközpont által kivezérelt ezrek” vonultak), ám ennek ellenére vagy éppen ezért tökéletesen egyetért L. L. 1990 decemberében felsorakoztatott „Megválaszolhatatlan kérdései”-vei: „Mi tartotta vissza a feleket? Honnan a józan megfontolás? Talán ott, az a magas szőke az első sorban, aki mégsem ütött. Esetleg a feleségek: »Hagyd őket, nem érdemes leállni velük«. Miért verekedtek volna? A magasabb vagy az alacsonyabb benzinárért? a magyar Szabadságért? Mert ők háromszor annyit keresnek, mint mi? Mert az ő kormányuk megnyomorít minket? Mert ez a mi kormányunk? Európáért? Szabadságért, egyenlőségért, testvériségért? Megválaszolhatatlan kérdések.” De tán épp megválaszolhatatlanságukban cseppet sem zavarják a híreket. Jelen recenzens

79