Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Tóth Klára: "A magyar film legnagyobb erény, hogy van"
sának keresettségével is elüt eredeti, nyersesége ellenére friss, helyenként ironikus hangvételétől. A filmet az Európa moziban láttam, azon kevés mozik egyikében, ahová egyaránt bemegy a vájtfülű egyetemista egy film hírére, és a huzatos aluljárókból melegre vágyó perifériára szorultak. Úgy tűnt, mindannyian „vevők” Ács nyers szókimondására, kíméletlen őszinteségére, az életünket elöntő konzumkultúra látványossága mögött tátongó üresség felmutatására. Ács indulata, a filmkészítői alapállása, távoli asszociációval a fiatal, a „Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám”-at író József Attilára emlékeztet. Reméljük, a későbbiekben sem akad Horger Antal, aki eltanácsolja a filmes pályáról. Az ígéretes pályakezdők között kell megemlíteni Salamon Andrást, aki se főiskolát nem végzett, se amatőrfilmes nem volt, csak mint mondja, nyolcéves kora óta a film vonzásában élt. Meg is tanult sok mindent, különösen Grunwalskytól és Szomjastól. Színészei kitűnőek, humora is van, egy tartalmasabb, kiérleltebb koncepcióval igazán jó filmet is csinálhatott volna. Egyszerre szánandó és röhejes szereplőivel „korunk hőseit” sikerült hitelesen felvázolnia. Egy kisstílű strici és két hiszékeny, a testét áruló liba, a nagyobb haszon reményében bécsi portyára indul. A balekság, a kiszolgáltatottság, az önzés világában szükségszerű a bekövetkező tragédia, amikor azonban a lányok „védelmezője” börtönbe kerül, elfogy a forgatókönyv, és a film is vontatottá válik. Filmek a közönségnek A magyar film több évtizedes problémája az ún. szórakoztató film hiánya, amely szükségképpen vezetett a magyar filmek nézettségének katasztrofális csökkenéséhez. Ez alkalommal láthattunk néhány filmet, melynek célja a szélesebb közönség meghódítása volt. Nem beszélek itt most a Bujtor-Piedone szerzőpár legújabb opuszárói - Hamis a baba -, vagy Dobray György Szandi, a tizenéves énekesnő népszerűségét kamatoztatni akaró Szerelmes színétjéről, csupán a kudarc ellenére is igényesebbnek tűnő vállalkozásokról. Tímár Péter, aki a fiatal magyar filmesek kísérletező, új fiimi formákat kereső csoportjához tartozott, már előző, Robinson filmjében is bizonyította, hogy szét tudja választani magában a művészt és az iparost. Mostani sikertelenségének oka, többek között, hogy az idő a film jelenidejűsége, korhoz kötöttsége miatt hihetetlen nagy ellensége a filmnek. Egy felgyorsult időben, megbolydult világban egy film, hacsak nem remekmű, szánalmasan elavult, idejétmúlt tud lenni egy-két esztendő leforgása alatt is. Kegyetlenül bánt el az idő Timár Péter Csapd le csacsijával is, amelynek amú- gyis elnagyolt vígjátéki figuráján, a saját pincéjében utóvédharcot folytató - Eperjes Károly elrajzolt szerepformálása miatt kicsit debilnek tűnő - munkásőrön már csak kényszeredetten tudunk mosolyogni. A film egészének igen didaktikus befejezése pedig, miszerint a konszolidált lét szétmarja, a földrengés vagy más természeti, illetve társadalmi katasztrófa pedig összerántja az embereket, nem mutat túl a közhelyen. Mondják Hollywoodban, hogy a sikerfilmhez három dolog kell: jó sztori, jó sztori és jó sztori. Ezt nem árt Tímár Péternek sem megjegyezni, de hozzáteszem, hogy ez nem azonos a kabarétréfák sorozatával. 72
