Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Tóth Klára: "A magyar film legnagyobb erény, hogy van"
A forgatókönyv epizódokra hullása miatt nem tudott igazán jó mozivá válni Gár- dos Péter: A Skorpió megeszi az ikreket reggelire című filmje sem, amely pedig klasszikus sikertémát választott. A film egy hirtelen támadt, szenvedélyes, mindent elsöprő szerelem történetének indul, azonban a főszereplők karakterének vázlatossága miatt ez a szerelem nem tudja magával ragadni a nézőt. Eszenyi Enikő és Rudolf Péter „se veled, se nélküled” szerelmespárja helyett inkább Törőcsik Mari és Garas Dezső villanásokban is szívszorító kettősét őrizzük meg magunkban, bár a film egészén belül ez csak „magánszám” marad. Történelmi dokumentumfilmek A közelmúlt történelmének hiteles feltárását célzó ún. hosszú dokumentumfilmek, melyek a nyolcvanas években a magyar filmművészet legizgalmasabb fejezetét alkották, hangsúlyosan voltak jelen az idei programban is. Sára Sándor, akinek érdemei elvitathatatlanok a történelmi tényfeltárásban, több filmmel is szerepelt a programban. (Lefegyverzett ellenséges erők, Magyar nők a Gulágon.) A Magyar nők a Gulágon című film a bemutatott első részében tizenhét asszony pokoljárását eleveníti föl Szibéria lágereiben. A ma többnyire hatvan körül járó asszonyok visszaemlékezése életük e szörnyű periódusára, döbbenetes élmény. A tizenhét sors bemutatása azonban nehezen követhetővé és töredezetté teszi a filmet, különösen, hogy Sára ezúttal nem elégedett meg a „beszélő fejek” bemutatásával, de archív filmrészletekkel igyekszik megtámogatni, színesíteni az asszonyok elbeszélését. Talán ezért is van, hogy bár egyenként minden sors megrendítő, a filmdráma ezúttal elmarad. Almási Tamás ítéletlenül című filmjének szintén női politikai foglyok a szereplői. A film lényegében Gyarmathy Lívia-Böszörményi Géza Recsk 1950-53 című filmjének a folytatása, pontosabban kiegészítője. Márcsak azért is, mert a Kistar- csán raboskodó nők között, nem egynek a férje közben szintén lágerben volt. így egész a világ. A film keretét Kistarcsán, az egykori fogolytáborban tett látogatás adja, ahol kb. 500 nőt - anyát, feleséget, szeretőt, testvért - tartottak fogva, ítélet nélkül. Közös bűnük, hogy szerettek valakit, s nem vallottak ellene, nem ismerték el a koholt vádakat. Az első képsorokon, akárha érettségi találkozóra gyülekeznének a javakorabeli asszonyok. A viszontlátás öröme, derűje, fényképek cseréje. Fokozatosan komorul el a kép. Harminchét évig hallgattak sérelmeikről, s most a helyszínen, ahol szembesül egymással rabtartó és elítélt, kathartikus erővel törnek fól az elszenvedett sérelmek. Almási filmjének fő kérdése nem az, hogy milyen is volt a táborban, hanem, hogy hogyan élték túl, hogyan dolgozták fól magukban a különböző életutat bejáró asszonyok ezt a három évet. S a fő kérdés, hogy van-e megbocsátás, létezik-e kárpótlás? Kezet tudnak-e nyújtani közel negyven év után Piroskának, egykori őrzőjüknek? Bűnös-e Piroska, a nincstelenségből az AVH-ba „emelt” parasztlány, vagy áldozata egy ördögi hatalomnak? Csöndesen, pátosz nélkül teszi föl a film a kérdéseket, s a választ a nézőkre bízza. A filmet nemcsak a feltáruló tragikus sorsok, de főként az idős asszonyok önmagukkal vívott belső küzdelme teszi aktuálissá. 73
