Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960

he tő, hogy az utóbbi években nemegyszer állást foglalt éppen népi demokráciánk ellen. .. Elhamarkodott nyilatkozatai, tévedései és tévelygései máris a múlté. De megmarad a mű.zárul az akár napjainkban is irigylésre méltó és irigykedésre serkentő biztonságtudattal, emellett nem kevés rezignációval telített búcsúztató. Amelyben a „hibái ellen” után következő három pont a szerzőtől származik, nyilván a kimondhatatlant hivatott helyettesítem.

Dobossy László nekrológjában (Nagyvilág - 1960 február) a politikai buktatókat akár gyanútlanságot mímelve elkerüli: csupán a nagyszerű írót siratja el. „...a sajátosan camus-i életérzést és világnézetet, a polgári civilizáció egyik jellegzetes válságtünetét, részint az tró egyéni tapasztalata, részint a kor és a társadalom hangulata formálta... ”- úja az „apolitikus” Dobossy, és sem az író tapasztalatait, sem pedig a korhangulat összetevőit nem részletezi, „...benne a kortársi irodalom egyik reprezentánsát látjuk - s így tisztelgünk emléke előtt.” - zárul a fájdalommal írt búcsúztató. „... Albert Camus egyik legjelentősebb művelője volt annak a korunk- beli válságirodalomnak, amely hátat fordítva a realizmus nagy hagyományainak, a teljes valóság ábrázolása helyett elvont gondolatokat, zavaros lelkiállapotokat és riadt életérzést jelenít meg. Ami azonban mások müveiben szertelenül csapong, az Camus fegyelmezett tolla alatt kristályos tisztasággal válik szemléletessé. Ezért nem túlzás őt a modernizmus klasszikusának tartanunk.” - összegzi a megbecsült pályaképet Dobossy A francia irodalom történetében (1963), ismét elkerülve a kínos aktualitásokat. És így tesz a Világirodalmi Lexikon 2. kötetében (1972) Gyer- gyai Albert is, ő a Nobel-díj és a tragikus halál említésével zárja a pontos adattárat és értékelést. A további méltatásokban is mintha valamelyes űr mutatkoznék - Camus utolsó éveiről ugyancsak kurta a magyar nyelvű és hazai elszámolás.

Köpeczi Béla 1962-ben (Újírás - október-november), majd az Elvek és utak című gyűjteményben (1965) megjelent elemző Camus-tanulmányában a francia író politikai állásfoglalásainak is szentel néhány bíráló mondatot. „...Camus... nagy hévvel kelt a magyar ellenforradalom védelmére anélkül - úja a hazai „irodalompolitika” egyik irányítója -, hogy ismerte volna a körülményeket. Sőt, a magyar tragédiából kiindulva még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a kapitalista világ szabadságát dicsérje. Ugyanakkor az általa jól ismert algériai kérdésben általánosságokat mondott el a két közösség... békés együttműködéséről s legfeljebb a federá- ció álláspontjáig jutott el, de nem ismerte el az algériai nép jogát a függetlenségre... Hol itt a következetes harc a népek és emberek szabadságáért? Camus magatartását ezekben az években szisztematikus antikommunizmus határozza meg... ” 1974-ben, A francia irodalom a huszadik században című tanulmánygyűjtemény Camus- portréjában az elemző még néhány mondattal bővíti az évtized előtti értékelést: „...Lenint a forradalmi morál és a proletárdiktatúra kérdésében félremagyarázza- írja A lázadó emberről Köpeczi -, s a szocialista társadalmat a totalitarizmus és a perek birodalmának tünteti fel... Mindezzel nem akarom kétségbevonni a francia író szubjektív becsületességét s a töprengő keresést, amellyel azt kutatja, hogy mi a helyes emberi magatartás a XX. század világában, pusztán azt bizonyltom, hogy ,útmutatónak’ nem tekinthető...” - ad tanácsot az irodalompolitikus Camus magyar olvasóinak. Végül „a szembesítés céljából” mégiscsak hasznosnak vallja a francia renegát irodalmi munkáinak megismerését a hazai glóbuszon.

Az egyidejű alaphangot, akár a Camus-művek megjelenési lehetőségét természetesen ez az értékelés adta meg. így a további Camus-elemzők (az említettek mellett Sőtér István és Elbert János, Tóth Dezső, Padányi Klára és mások) többnyire ezt követték, vagy inkább nem érintették - mint példánkban Gyergyai és Dobossy- kedvencük „szisztematikus antikommunizmusát”. Annál inkább felértékelődött az írói mű. A Nobel-díjas írók kislexikona (1985) már kissé áthárítja és feledtetni

52