Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960
kívánja az évtized előtti magyar negációt: a L’Homme Révolté „történelmietlen és forradalomellenes felfogásával, absztrakt moráljával kivívja Sartre súlyosan elítélő bírálatát és a végleges szakítást. A lázadó ember szemlélete torzítja Camus álláspontját az algériai háború idején, amikor nem ismeri el az algériai nép önrendelkezési jogát... ” Úgy tűnik, 1985-re egyetlen eleven vád maradt, a többi Sartre-é. Bár a népek függetlenségének kérdéskörében mi akkor aligha lehettünk döntésképesek. Hiszen még az 1988-ban megjelent A világirodalom története évszámokban című, rendkívül hasznos adatgyűjtemény is „a magyarországi rendszer megjavítására irányuló törekvések és ellenforradalmi szándékokat hordozó fegyveres megmozdulások”-vó\, „10 nap után a helyzet stabilizálásá”-ró\ nyújt tájékoztatást, és bár a Camus-adatok korrektek itt, a velünk kapcsolatosakról nem találunk híradást. A legutóbbi hazai „Camus-állomás” Réz Pál válogatásában és Frech Magda kitűnőjegyzeteivel az esszék és tanulmányok válogatott kötete volt (1990). Közben Mészáros Vilma kiskönyve (1973), de Az írók világa című, rendkívül népszerű és remek portrésorozatban Camus-elemzés még nem jelent meg eddig. Napjainkban talán megnyílt a lehetőség egy teljesebb pályakép értő és objektív felmutatása előtt. A személyes kapcsolatok révén és a nemzetközi sajtó nyomában a külhoni magyar hetilapokban és folyóiratokban természetesen helyet kaptak a francia jóbarát rólunk szóló kiáltványai és más írásai. Közben a róla és működéséről szóló beszámolók. A Nobel-díjas író munkásságát Bikich Emma méltatja (Látóhatár - 1957), Rómából Lőkkös Antal (Katolikus Szemle - 1958). A fellázadt ember gondolatait értelmezve Camus „különös istentagadásáról, hitetlen humanizmusáról” tanulmányaiban Szabó Ferenc értekezik {Mai írók és gondolkodók - 1963). Feltehetően a „közelebbi megismerés érdekében” közöl részleteket A lázadó emberből az 1992-es Vigília. Mint a magyar forradalom tízéves évfordulóján a Katolikus Szemle adott részletet a Gloria Victis előszavából negyedszázad előtt (1966). Szabó Zoltán az 56-os forradalom egyidejű hatásáról és külhoni visszhangjáról írott rádiónaplójában (Kívülről), majd ennek „irodalmi átiratában” (Terepfelverés - 1987) nemcsak a Londonba küldött táviratot idézi, de Camus-re másutt is sokszor hivatkozik. „...Gondolkodásának alakulását két kortárs külföldi író is lényeg- bevágóan befolyásolta:... Camus... és Orwell...”- a közeli szemtanú, a gyűjtemény előszavát író Czigány Lóránt szerint. Szabó Zoltánnál főként a L’Homme Révolté jeles hatása mérhető. Pl. amikor az „1956: forradalom, történelem, valóság” című tanulmányában a „révolution” és a „révolté” értelmezhetőségeiről elmélkedik, ez utóbbit ő magyarítja „szembeszegülésnek” a más világnézetek által elkoptatott és kisajátított „lázadás” helyett. A halálhír tragikus hatása nyomán Cs. Szabó László Camus-ről prózai gyászverset ír (Irodalmi Újság), majd „bírálattal és hódolattal” emlékezik (Magyar Híradó). Márai Sándor folyamatosan rokonszenvezik Camus-val, naplóiban gyakran megidézi, és néha igazat ad neki. Közben és utóbb itthon az ingek alatt becsempészett külhoni magyar folyóiratokból, a Gloria Victis előszavából és más, különféle törvényszegő módokon az ön- sorsrontó és egyszerűbb érdeklődő is megismerhette kedvenc francia írója állás- foglalásait. Közvetítők nélkül, akár eredetiben. Vagy a külhoni magyar közlésekből legalább. A könyvtári zárt anyagok felszabadulása után, majd az Irodalmi Újság 1957-1962. évfolyamainak hasonmáskiadásából a pontos és időben követhető részleteket. Csak a magyar nyelven megjelentekre figyelmezve, ezek összesítéséből alakult az utóbbi nyomkövetés. * * * 53
