Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960

déke, a háború utáni felnőtté lett korosztály egyik szellemi vezetőjének tekintik. Tisztában kell lennünk persze azzal is, hogy kitüntetésének minden bizonnyal aktuális politikai rugói is voltak, Camus - különösen 1951, a L’Homme Révolté megjelenése óta - élesen kommunistaellenes; legutoljára a ,magyar ügy’ körüli kampányban is szerepet vállalt. S mégis: tévednénk, ha Albert Camus-ban egyszerűen átlagos szovjetellenes gondolkodót, vagy a múló divat által felkapott írót látnánk. Nem, Camus a jelenkori polgári útkeresés egyik jellegzetes képviselője, nagytehetségű tró, akinek viszonylag kisterjedelmű oeuvre-je máris fontos része a világirodalomnak... ” A méltató a folytatásban rokonszenvezőn és tisztelettel közelíti meg Camus írásművészetét, „megtorpanása”fókuszának A lázadó emberi tartja, váltóállomásnak és fordulópontnak a Sartre-val folytatott és ezt a filozófiai vallomást követő vitát, majd szakításukat. A „visszatérő” Sartre az etalon tehát. „...Jól példázza ez az írás - folytatja a könyvről az elemző-, hogy a nagy lázadó hogyan csúszik el egy általános, frázisos liberalizmus, egy politikai tartalmától megfosztott s így üressé vált forra- dalmiság, az,igazság, szabadság, őszinteség’ általános, történelmileg nem konkrét követelése felé. Így történhetik, hogy Camus kevés megértést tanúsít a szocialista államok nehéz harca és bonyolult problémái iránt, hogy hibáink eltakarják előle érdemeinket, hogy nem tud hinni a jelen áldozataival megszületőjövő lehetőségében. így jut el, mint Sartre kifejti, a rezignáció, a passzív humanizmus hirdetéséig. Talán túljut mostani álláspontján; a nyugat-európai értelmiség útja is kanyargós ösvényeken, furcsa kanyarodókon át vezet előre... Éppen ezek a morális és világnézeti problémák, a kiút keresésének pátosza, az ellentétek feszülése adják művei varázsát, belső erejét... A mai polgári irodalom és gondolkodás egyik jelentős képviselője hát az idei Nobel-dljas; olyan művész, akinek politikai nézeteit és világnézetét nem, de művészi értékeit elismerhetjük, és aki a maga módján is bonyolult korunk konfliktusait sűríti magába.” - zárul a legfőként Sartre véleményét idéző és aktualizáló méltatás. Erénye Camus írásművészetének feltétlen elismerése, szigorú kötelessége a politikai távolságtartás, hiszen az író kemény szocializmuskritikáját, az elbukott magyar forradalommal való sorsvállalását, az eltiport nemzet iránti történelmi fájdalmának jelentkezését e tájon is sokan ismerik. Kötelező hivatalos penzumnak tűnik a politikai elutasítás errefelé. Az efféle feladat vállalása kegyetlen penitenciát ró a vállalkozóra, „kihívás” egyben - az eltiport szabadságharc első évfordulóján Szabolcsi gyaníthatóan még önmagával is vitázva mutatta fel „kettős elkötelezettségét” megbízói és olvasói, egyben talán Camus előtt.

„...Az én szememben a művészet nem magányos élvezet. Olyan eszköz, amellyel a lehető legtöbb ember érzelmeire lehet hatni a közös szenvedésekről és örömökről festett sajátos képpel... Ezért az igazi művészek nem vetnek meg semmit; ők arra kényszerítik magukat, hogy megértsék, nem pedig hogy megítéljék a dolgokat. Ha pedig állást kell foglalniuk a mai világban, akkor csak egy olyan társadalom mellett kötelezhetik el magukat, amelyben Nietzsche nagyszerű szavaival már nem btró, hanem az alkotó ember az úr, akár munkás, akár értelmiségi... az író szerepe elválaszthatatlan a nehéz feladatoktól... nem állhat ma azok szolgálatába, akik a történelmet alakítják: őazokat szolgálja, akik a történelmet elszenvedik... ”- mondta a hagyományos ünnepi záróvacsora végén a stockholmi városházán az ünnepelt, 1957. december 10-én. Álláspontja vállalt küldetéséről „per definitionem” így került ismét a nagyvilág elé. Halála pillanatában az Élet és Irodalom egyik 1960-as első számában Bajomi Lázár Endre mégis „a nyugati ember csődjét, az anarchikus lázadót” búcsúztatja, akinek „egész pályája tragikus ingadozás a remény és a közöny között, vagy ahogyan ő mondotta ,a tenger és a börtönök’ között... Háborgó lelkiismeretét azzal igyekezett megnyugtatni, hogy hevesen kikelt az igazi, a szocialista forradalom múló, de szerinte lényegbeli tévedései és hibái ellen... Innen ért51