Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960

dalom - 1957; Sartre és a magyar forradalom - 1966). Mindkét elemzés a római Katolikus Szemlében található. Későbbi feldolgozása Fejtőnél (Budapesttől Párizsig - 1990), a hazai sajtóban erről a témáról Mezei Géza elemző írásai.

A dolgok természetéből fakadón a Nobel-díjas író irántunk megnyilvánuló ro- konszenvéről az egyidejű hazai sajtóban kevés szó esett. Bár Gyergyai Albert hazai sürgetése és párizsi közbenjárásai nyomában 1969-tól rendre meg-megjelentek ismételt és együttes kiadásokban magyarul Camus regényei. A száműzetés és az ország című novellafüzér talán legelébb. A Nagyvilág közli novelláit, majd a Caligulát és a Faulkner-átiratot, a tanulmányok szépen sorjáznak itt és másutt róla és műveiről. Gyergyai rajongása mellett a hazai „Camus-értelmezésben” Szabolcsi Miklós és Bajomi Lázár Endre, Illés Endre és Köpeczi Béla, Dobossy László és Mészáros Vilma, nyomukban mások járnak elöl.

Amikor az ismét megjelenő Nagyvilág Szávai Nándor fordításában A némák című Camus-elbeszélést hozza (1957 szeptember), az író portrérajza a szokástól eltérően nem látható írása elején. A szám többi külhoni szerzője {Joyce, Marcel Ay- mé, Lorca, Gramsci, Fontenelle stb.) természetesen megkapta ezt a szívélyes privilégiumot. A lapszámvégi portré a célszerű dokumentáció mellett bőséges bírálattal él: Camus „...szeretne hinni az emberi élet teljessége, a szépség elérhetőségében, de távol áll a munkásmozgalomtól; Sartre és Camus útja éppen ott vált el, hogy ez utóbbi kevés megértést tanúsít a szocialista államok erőfeszítése, léte iránt...” Tehát az élet teljességére és a szépségre irányuló hitét ez a „kevés megértés” fojtja el. A célirányos tájékoztatás a novella újraközlése során (Mai francia elbeszélők - 1959) még lakonikusabb: „...Tevékenyen részt vett az ellenállási mozgalomban - írják a szerkesztők a kötetvégi portréban. - Franciaország felszabadulása után azonban egyre jobban eltávolodott a baloldaltól, 1957-ben megkapta az irodalmi Nobel-dljat.” - zárul a sótlan értékelés. A hazai Camus-méltatásokban ez a sót- lanság uralkodik el, közben az ellentétes kötőszavak. Az Iskolai Könyvtár sorozatában kiadott Francia irodalom antológiája (1959) már nem is említi nevét. Kortársai közül Cocteau, Eluard, Aragon és Queneau szerepel itt Roger Martin du Gard után. A középiskolai tájékoztatás a szöveggyűjteményből és a tananyagból akkor kizárta a Gyergyai által legnagyobb e századi francia írónak vallott Camus nevét és műveit. Utóbb az újvidéki Magyar Szó ad naplójából részleteket (1965), az írók írókról című gyűjtemény (1970) Roger Martin du Gard-ró 1 szóló tanulmányát közli (,,...a valóságos irodalmi megújulást csak Kelet és Nyugat irodalmainak nagy szintézise hozhatja létre.olvasom itt), a francia esszé klasszikusait átfogó antológia {Ima az Akropoliszon - 1977) a Franz Kafkáról szóló vallomást nyújtja magyarul. A Sziszüphosz mítosza (1942) című filozófiai alapműve {„...A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet. Boldognak kell képzelnünk Sziszüphoszt...’) sokhelyütt olvasható. Először talán Az egzisztencializmus kultúráját elemző és alkotóit idéző olvasókönyvben (1965), a legteljesebben a Válogatott esszék és tanulmányok kötetében legutóbb (1990). Ebben a Levelek egy német baráthoz (1943-44) és a stockholmi beszédek - előbb és közben más írássd -, de a témánkhoz kapcsolódó megnyilatkozásaiból minta vagy szöveg ebben a kötetben sem található.

Az 1957-es Nobel-díj, majd a tragikus halál (1960. január 4.) köteles elszámolása ugyancsak próbára tette e táji rajongóinak hitét és írásművészetét. A „Camus-té- ma csapdájába mártózva” mint valamiféle vegytani lakmuszpapír mutatták fel hívei és elemzői hűségük és elkötelezettségeik tarkaságait, „...aki figyelemmel kísérte a nyugati irodalom életét - írta az Élet és Irodalom 1957. október 25-i számában az új Nobel-díjast bemutató Szabolcsi Miklós -, nem lepődhetett meg a döntésen; Camus tekintélye igen nagy Franciaországban és az egész Nyugaton, sokan nemze50