Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Orosz László: Széchenyi és Katona

törvényt tiszteli, és annak előírása szerint él és cselekszik, üldöztetéseket szenved”. Keserűen teszi hozzá: „Én, személyem szerint, kivételes kegynek tekintem, ha Őfelsége nem akasztat fel.” (1823. máj. 9.) De már ekkor fölismerte azt is, hogy az ország állapotáért nemcsak a kormány felelős. Jól látta, hogy az ősi alkotmányára büszke, azt védelmező nemesség csak magával, saját érdekeivel törődik. „Alig gondolkoznak ezek az emberek, s ha igen, akkor is csak magukra gondolnak - a parasztokról teljesen megfeledkeznek, semmiség a szemükben” - íija úriszéket tartó vidéki nemesek körében szerzett tapasztalatai alapján. (1820. dec. 24.) Fölteszi a kérdést: „szabad ország-e Magyarország?”, s így felel:, Az élő Istenre, nem. A nemesember szabad — a paraszt szolga, vagy rabszolga.” (1823. máj. 9.)

Az ellenzéki nemességben meggyökeresedett nézettel vitatkozva írja 1831-ben a Stádiumban: „...nem a kormány valódi oka elnyomatásunk és hátramaradásunknak, hanem értelmi súlyunk fejletlensége s így parányisága, amibül természet szerint fakad: káros intézetink nevetséges magasztalgatása ... kis privilégi- umink bálványzása s ön legközelebb hasznunk nyomorult vadászata.” Nem lehet ugyan pontos egyezést találni a reformkor és a Bánk bánban ábrázolt világ között, mégis feltűnő, mennyire hasonlít a minden bajért az idegen királynét és udvaroncait hibáztató, a régi alkotmány visszaállítását követelő Petur beszéde a sérelmi politikát folytató reformkori nemesi ellenzék megnyilvánulásaira. S van hasonlóság az egész ország, a „szegény magyar hazám” érdekeire hivatkozó, „polgártársaink” nyugodt életét féltő, a „nemzeti rút gyűlölet”-et megbélyegző Bánk érvelése és Széchenyi számos megnyilatkozása között is.

Reformprogramjának lényegét Széchenyi a Stádiumban így fogalmazta meg: „Hunnia minden lakosinak polgári létet adni”. Megokolva: „Honunk minden lakosinak a nemzet sorába iktatása bizonyos életet terjesztend; 9 milliónak [vagyis a jobbágyoknak] ezentúl is abbuli kirekesztése ellenben elkerülhetetlen halált ho- zand anyaföldünkre.” A nemzet többségének, a parasztoknak ügyét vállalja mindvégig Bánk is. „... énreám tévé le a / szegény paraszt elfáradt csontjait” - mondja az első felvonást záró monológjában, s megesküszik, hogy megvédi a nyugalmát; , Az élteket s a nyúgodalmokat / kockára tégyük polgártársainknak, / kik, mint szülőinket, bennünket is / tápláltak” - érvel Peturék összeesküvésével szemben; saját bajával vívódva is együttérzéssel hallgatja Tiborc panaszát, s biztatásul, ügyük vállalásaként üzeni vele sorstársainak: „él még Bánk”; az ország elnyomo- rodását a parasztok helyzetén méri: „Egykor egy öreg paraszt / akadt előmbe - szárazon évé / a megpenészedett kényért”; a nép nyomorba döntése szájából a legfontosabb vád Gertrudis uralma ellen: „Szükségtelen beszélni tetteit: / felért az égre a sanyargatott/nép jajgatása...” A nép forradalmi megmozdulásától azonban Széchenyi is, Bánk is visszariad. „Én egy szelíd s convulsio nélküli reformációt kívánok” - olvassuk a Stádiumban, azzal a figyelmeztetéssel, hogy „a belvihar egy még gyászosb sivataggá” tenné a hazát; „Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk / a jó barátot, ellenséget; és / aztán, ha célra értünk, sírni kell csak” - mondja Tiborénak saját baljós előérzetével vívódva Bánk.

A Széchenyi-Kossuth-vita egyik döntő pontja: célszerű-e előtérbe állítani az Ausztriától való függetlenség kérdését; a Bánk és Petur közti vitáé: sikert érhet-e el a fölkelés. Bánk is, Széchenyi is az erők egyenlőtlenségére figyelmeztet. „Ha olly hatalmatok lehetne is, / mint volt Leventa - vagy pedig Kupának - / de nekik is elsült-e?” - kérdezi Bánk Peturéktól; ,A magyarok ellenében ... a németség áll; ezen óriási súly... egy felette csekély súly ellen... józan taktika-e, ha ezen kis súlyt szünteleni egybeütközésbe hozzuk a határtalanul nagyobbal...” - olvashatjuk A Kelet népében.

44