Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodor Pál: Nyilvános bűnbánat
Fulga, látva, hogy nem bír velem, „suttogásra fogta”:- Egyetlen módon segíthetek. Én értem, hogy a hatvannyolcas lelkesedését nem vállalja, magának pedig meg kell értenie, hogy a dátum nem jelenhet meg. Van egy megoldás. Ha a világon senkinek sem szól, kicserélhetjük a cikket... Arcom nyilván olyan fokú értetlenséget árult el, hogy Fulga átlátta: nem fogom fel, miféle esélyt kínál fól...- Holnap reggelre írjon egy - betűre ugyanekkora - új cikket Ceausescuról. Olyan szöveget, amilyet ma is vállalhat. Elintézem, hogy a cseréről senki se szerezzen tudomást. Az már a maga szakmai élelmességén múlik, hogy hogyan vágja ki magát... A helyzetem megítéléséhez tudni kell, hogy az írószövetség részeként működő bukaresti írói Társaság egy évvel korábban megtartott választói közgyűlésén az egész írótársadalom érdekeit képviselő, igen éles hangú, majdnem botrányosan szókimondó felszólalásommal váratlanul nagy sikert arattam a román kollégák között. A titkos szavazáson, legnagyobb döbbenetemre, magyar létemre én kaptam a legtöbb voksot: emlékezetem szerint 384-et. Utánam következett az exkülügy- miniszter, George Macovescu, 383 szavazattal. Mellém állt az írószövetség összes rebellise, Mircea Dinescu, Dan Desliu, Daniela Crasnaru, Eugen Jebeleanu és a többiek. Titkárhelyettese lettem a bukaresti írói Társaságnak. Kevéssel ezután került sor az országos írószövetségi választásra. Bukaresti felszólalásom híre még tartott: a közgyűlés, amely Ion Lancranjan-t még ajelölő listára sem volt hajlandó felvenni-megszavazni, ugyancsak titkos szavazással beválasztott a vezetőségbe, majd az Irodalmi Alapot igazgató bizottságba is. A botrányt tehát, ott, Fulga alelnöki szobájában személyemben a Romániai író- szövetség választmányi tagja rendezte, akiről föltételezhető volt, hogy képes a nyilvános kiborulásra - és akinek a neve nem ismeretlen a román írók előtt. Másnapra megírtam a „betűre” azonos terjedelmű cikket: mégpedig pontosan arról, hogy 1968-ban „miért szerettük” Ceausescut... Úgy éreztem, jól kitoltam az egész világgal. Azt mondtam el, miért rokonszenveztünk a főtitkárral 68-ban - tehát kiderül, hogy most viszont miért nem szeretjük... Boldogan rohantam Domokos Gézához, eldicsekedni, hogy milyen ravasz voltam. Szomorúan nevetett:- Hát te azt hiszed, valaki is elolvassa, hogy mit írtál? Azt nézik csak meg, hogy kik azok az utolsó, talpnyaló pecsovicsok, akiknek a neve megjelenik egy ilyen kötetben. .. 1983-ban megjelent a díszantológia, de még azelőtt, 1983 januárjában, az elnöki születésnapra a bukaresti Hét-ben színes, duplaoldalon viszontláthattam ravasz remekművemet - Domokos Géza, Sütő András, Gálfalvi Zsolt és mások cikkeinek társaságában. A születésnap közeledtével az illetékesek ugyanis észrevették, hogy a napi- és hetilapok képtelenek akárcsak valamelyest is hiteles szerzőktől írásokat kapni az „ünnepi alkalomra”. így hát egyszerűen: újra kiosztották a kötet cikkeit. Ami 1968-ban a Contemporanul-ban jelent meg, azt most a Románia Literara-nak adták ki közlésre és fordítva. Persze, Sütő, Domokos, Gálfalvi Zsolt cikkei is mind régiek voltak, abból az időszakból, amikor még voltak némi illúzióink. Amikor még hálásak voltunk amiért lett magyar tévéműsor, magyar rektor került a kolozsvári Műegyetem és a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia élére, megjelent A Hét, megnőhetett a romániai magyar rádióműsor napi hét órára és így tovább... 37
