Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodor Pál: Nyilvános bűnbánat
Apám kitűnő szakember volt és hajnaltól késő estig dolgozott, mégis egyre kisebb lakásba költöztünk. A fürdőszobában a végén már csak egyszer egy héten fűtöttünk be, és a „két gyerek” egymás fürdővizében fürdött. Apám ifjú éveit Angliában töltötte, kitünően beszélt angolul, franciául, németül, és elviselhetően románul. A Bánságban aligha volt nála jobb szakembere a samottéglának, a gépszíjnak, tőle kértek baráti szakvéleményt a sváb molnárok, ha túl gyorsan koptak a gépeik. Apám több nyelven közgazdasági szakcikkeket írt, és ki-be cipelte a raktárból a vörös- és sárgaréz lemezeket - de lassan eladta az arany zsebóráját, a cigarettatárcáját, és emberfeletti anyagi erőfeszítésébe került, hogy nővéremnek és nekem egyetlen ócska, fekete kályhafestékkel lefestett kerékpárt vegyen: abban az esztendőben az volt kettőnk születésnapi, mikulási és karácsonyi ajándéka az egész család részéről, beleértve a nagyanyámat. Gyerek- és kamaszkoromat nálam nagyobbra nőtt osztálytársam, Győri Péter levetett holmijában vészeltem át, és nem emlékszem, hogy apám valaha is „kivette volna a szabadságát”. Nyaralni is csak egyszer volt: elvitte hétvégi kirándulásra a két gyereket Búziásra. A vonaton harmadosztályon utaztunk. Akkor még volt harmadosztály. Mi, gyerekek, egy pakk Camel cigarettát vettünk apámnak karácsonyra, egyébként a legolcsóbbat szívta. Pedig „önálló vállalkozó” volt, azaz, amikor a nagy gazdasági válság idején állás nélkül maradt, műszaki ügynökséget nyitott Férőmét néven, a temesvári Űri utcában, ami azonban csak arra volt jó, hogy később rossz társadalmi származásúnak minősüljek. Pénzünk sosem volt, s amikor a nővérem férjhez ment, anyám maradék hozományát - a „szalont”: a stílbútort a vitrinekkel, porcelánfigurákkal, a zongorával, a zongorát borító selyemszmirna szőnyeggel, bagóért eladtuk. De ez már a háború után volt. * * * A háború... Az osztályban kézről kézre jártak a fényképek a felakasztott jugoszláv partizánokról - a gulágról semmit sem tudtunk. Igaz, a Signal-ban láttam a fényképeket Katynról, de apám azt mondta: ezeket a lengyeleket a németek ölték meg, s most ráfogják az egészet az oroszokra. Kezd működni mostanság egy vulgáris hiedelem, amely szerint a barna meg a zöld és egyéb ingesektől csak a zsidók féltek, s ezért csak ők szurkoltak - halálra vált lámpalázzal - az oroszoknak. Bennem, apai ágon, van zsidó is - de 1944 decemberében székely nemes anyai nagyapámat, a budapesti Siesta szanatórium nyugalmazott igazgatóját ölték meg a nyilasok, háború után népbíróság elé állították gyilkosát - Szemes Mihálynak hívták, a hír benne volt a lapokban. Emlékszem, az előnevét hibásan írták a címben is: „Elítélték léczfalusi Bodor Pál gyilkosát”. (Helyesen: nem léczfalusi, hanem léczfalvi.) Négy predikátumos székely volt, a családfája 1300-ig visszavezetve. Valamikor, Marosvásárhelyen, az első világháború után, a székely kultúrautonómiáért hadakozott az impériumváltozás utáni, új hatalommal. A város jórészt neki köszönhette a színházát, szobrot is emeltek neki... >jc Anyám szerint apám élhetetlenül becsületes és szorgalmas volt, a nevetségességig korrekt. Tehát nem a kapitalizmusban volt a hiba, hanem apámban. Lehet. Amikor a huszas években hazaérkezett Angliából, megkapta egy - irodaszereket, számológépeket, író- és pénztárgépeket, töltőtollakat forgalmazó - angol világcég kelet-európai vezérképviseletét. Nyakába vette az országot, járt üzletről üzletre, intézményről vállalatra - és mert hat hónap alatt nem tudott jelentős rendeléseket 30
