Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Beke György: Vérvád a székelyek ellen

be bevonuló román egységek, gárdák és közigazgatási vezetők nem is titkolták a leszámolást, hadd keljen híre a kegyetlenkedéseknek, a még magyar igazgatás alatt álló erdélyi vidékeken szerezzenek tudomást róluk a magyarok, és meneküljenek el félelmükben. Akkor majd a román csapatok lezárják az újra elfoglalt trianoni határt Nagyvárad, Szatmárnémeti mellett, és kijelentik: aki elmenekült, az fasiszta, többé nem térhet vissza Erdély földjére. Talán csakugyan létezett ilyen átfogó terv, hiszen a gárdák - látszólag - ötletszerű gyilkosságait erőteljes sajtókórus kísérte Bukarestből. Ugyanazok a román lapok nevezték egyetemlegesen háborús bűnös népnek a magyart, amelyek nem sokkal előbb, három esztendőn át hősiességnek minősítették a román megszálló erők garázdálkodásait a Dnyesz- teren túli területen, háromszázezer zsidó legyilkolását, az odesszai bosszúállást, mikoris egyetlen nap alatt 25 ezer szovjet polgárt végeztek ki, válogatás nélkül, a partizánok egyik sikeres robbantása után. Ha elővesszük a korabeli erdélyi magyar sajtót, elsősorban az 1944 október második felében indult brassói Népi Egységei., kétségbeesett cikkek sorát olvashatjuk benne, higgadt vagy szenvedélyes tiltakozásokat a magyarságot érő vád, a kollektív háborús bűnösség ódiuma ellen. Brassó közel esik Bukaresthez, ebben a dél-erdélyi városban a meggyötört magyarság, az iparos, munkás és értelmiségi társadalom jobban érzékelte a veszedelmet, mint mondjuk Kolozsvár induló magyar sajtója, noha az sem hallgatta el a fokozódó rettenetét. A brassói szerkesztőségben Szemlér Ferencék tudták, hogy azonnal védekezniük kell, ha a Maniu-gárda gyilkosságairól érkezik hír, vagy ha Ionéi Pop frissen kinevezett észak-erdélyi román kormánybiztos, még Bukarestből való elindulása előtt, a magyarság egészének kitelepítését helyezi kilátásba. Ismerős volt a módszer is, ezt már sokszor alkalmazták az erdélyi románok a magyarsággal szemben: csak annak kegyelmeztek meg a Horca-lázadás idején, 1784-ben, a móc hegyekben, aki azon nyomban, mint szakadt, elnyűtt ruhát vetette le „magyar vallását” és vette fel új, kényszerű köntösét, a görögkeleti hitet. Ez ismétlődött 1944 őszén. Megőrződött Kökös háromszéki község jegyzőjének 1945. augusztus 2-i keltezésű 1220/1945. számú jelentése a járáshoz, amelyben tájékoztatást ad az 1944 őszén elhurcoltak sorsáról Földváron. Négy kökösi halt meg a táborban: Vass Mihály, Szabó János, Tok Sándor és Kádár János. Valamennyiüket 1944. november 9-én hurcolták el a román csendőrök. Az elhurcolás okaként mind a négyüknél ez áll: „görögkeleti vallásra való át nem térés”. Inkább a halált választották, mint hitük és nemzetiségük megtagadását.

Mindjárt a lap második számában, 1944. október 25-én, tehát még a kökösiek elhurcolása előtt, Kurkó Gyárfás, az újonnan alakult, illetve a MADOSZ nevű, szektás, kommunista csoport kapuinak szélesre nyitása nyomán létrejött Magyar Népi Szövetség országos elnöke Bűnös-e a nép? címmel írt vezércikket, felidézte az egyik román kommunista vezető szavait: „Mi történt volna a román néppel, ha a Szovjetunió területén elkövetett embertelenségekért nemcsak az Antonescu- klikket, hanem az egész ország népét vonták volna felelősségre?” Hozzáfűzte ehhez Kurkó: , A Szovjetunió nem járt el így Romániával szemben. Nem lett volna hű a szövetségesek szabadságeszméihez, ha másképp cselekedtek volna. A győztesek nem tették felelőssé az olasz népet, a finn népet, a román népet, a szlovákokat, a horvátokat - csak a magyar nép maradjon felelős teljes egészében hete- díziglen, ahogy a hazai soviniszták követelik?”

Kitetszik ebből, hogy a bukaresti kommunista vezetők akkor, márcsak taktikai meggondolásból is - a párt tömegbázisát a magyarok, a zsidók, a kisebbségiek alkották - szembeszegült a kollektív megtorlást követelő román sajtóval. Ez az egyik lényeges eltérés az 1944-es és 1991-es helyzet között. Most maguk a kormányzó körök, a tegnapi kommunisták ismétlik a vérvádat a magyarság, különösen a szé12