Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Sigmond István: Aki egy öregasszonyt visel a szemében
Sigmond István Aki egy öregasszonyt visel a szemében óbb lábamat a vaságyhoz kötötték. Valami szíjjal. Azért nem mindegy, hogy mivel, mert a szíj olyan másfél-két centiméter szélességű lehet, tehát nem vágja a bokámat, és lábujjaimat is szabadon mozgathatom. Kihasználom ezt a lehetőséget, szorgalmasan zongorázok velük. Ennek köszönhetően a vér szabadon áramlik a hajszálerekben. Ez, sajnos, a kisujjam- ra nem vonatkozik. Azt ugyanis nem tudom mozgásra buzdítani. De ez még nem tragédia. Még azt sem érzem annak, hogy a bal lábamat is kikötötték. Valamelyes drámai színezetet akkor kap a helyzet, amikor kiderül, hogy nyilván nem találtak még egy szíjat, a művelethez cukorspárgát használtak. Hogy kinek juthatott eszébe hüvelykujjam tövére bogozni a spárga egyik végét, fel nem foghatom, mert a körülöttem állóknak tulajdonképpen jóságos az arca. Talán túlságosan is jóságos. Szemük egy kicsit meredt ugyan, mintha selejtes kontaktlencsét viselnének mindannyian, de ennek ellenére arcuk békét sugárzik. Még nem veszítettem el az eszméletemet, ragyogóan meg tudok figyelni mindent és mindenkit. Számomra az események alakulása a legfontosabb, az olyan apróságokat, mint a bal lábam hüvelykujjának a meghosszabbodása, észre sem veszem. Azaz észreveszem, de nem akarok gondolni rá, mert nincs érzékem az irrealitásokhoz, jobban mondva nem tudom felfogni őket. Gyermekkoromban egyszer odatotyogtam apámhoz, meg- ráncigáltam a szakállát és azt mondtam neki, hogy: „Mama”. „Ez a gyerek hülye!” - mondta apám. Ennek kapcsán volt egy kis vita, de végül is a családi tanács egyetértett a minősítéssel. Apám már régen meghalt, de ha elmesélném neki, hogy egyszercsak megnőtt a hüvelykujjam, igazolva látná gyermekkoromban felállított tézisét. Egyszóval nem túl fontos a dolog, nincs szándékomban visszatérni rá, de az az igazság, hogy a hüvelykujjam akkor nőtt meg, amikor hozzákötötték az ágyhoz. Atsuhant rajtam a gondolat, hogy ezután vajon milyen cipőt fogok viselni a bal lábamon, de ez sem volt túl fontos, sokkal lényegesebbnek tűnt a rongy íze, amit a számba tömköd- tek. Mert volt íze, olyan olajos. És a számat is lekötötték, de elég ügyetlenül, mert a fáslit elöl bogozták össze. Nem is bog volt, inkább csokor. Na, most, a helyzet az, hogy egyáltalán nem volt mindegy, hogy a fáslit bogra kötötték-e vagy csokorra. A bog ugyanis rendszerint kicsi, kerekded és nincsenek nyúlványai. Vagy ha vannak, azok is inkább lekonyulnak. A csokor viszont tudvalevőleg olyan természetű alkotmány, melynek két hurka van. Ez sem nagy baj, akkor, ha a hurkák elállnak. Amennyiben azonban a hurkák finoman hozzáérnek részint a nyakhoz, részint a fülkagylóhoz, s a legkisebb rezdülésnél csiklandozó érzetet keltenek, ebben az esetben a közérzetet erősen befolyásoló tényezőként kell elgondolkoznunk rajtuk. Tulajdon78
