Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Herceg János: Iketánia, A trió, Hollóvár (novellák)
így ért véget Iketániában életem legszebb napja. Ezt is csak magamban sóhajtom, hiszen nyíltan beszélni róla nem is illik már talán.- A komputer hibájából rossz vágányra futott a vonatunk - mondta Mrs. Owen. - A távirányító sem egészen ártatlan. De a vizsgálat majd mindent tisztáz. Én mindenestre kénytelen leszek önkritikát gyakorolni. Az önkritika jótékony hatását persze mi sem tagadhattuk meg magunktól. Főként azután, hogy a kihallgatás során, amikor igazán kesztyűs kézzel bántak velünk, kiderült, hogy Patyomkin falu volt Iketánia, a CIA és a ZTK közös propaganda vállalkozása. Mondanom se kell azonban, hogy voltak közöttünk megáltalkodott, makacs kirándulók is, akik mindenáron hinni akartak Iketániában. Ezek természetesen nem kerülhették el a karantént. A reszkető' hangú öreg, mint hallom, agymosáson is átesett, s ez is érthető.- Nekem csak Lizavéta emlékét hagyják meg! - kértem a nyomozót. - Semmi egyéb nem érdekel, s a propagandát mélyen elítélem.- Jó, legyen a magáé! - nevetett a rendőr, s azóta fokozódó vágyakozással gondolok a lányra, s arcomon érzem hajának selymét, ahogy fejét a vállamra hajtotta. Ez volt a legszebb egész Iketániából. A trió Hajnalban kilépett a négy alabárdos a fekete éjszakából. És elindultak legott ahányan voltak a négy égtáj felé kinyitni a kapukat, úgyhogy mire a napfény szikrát vetett a fényes tornyokon, megindult a forgalom is nagy robajjal. A metró a föld alatt, a házak között meg villamosok futottak csengettyűzve, autóbuszok szirénáztak, nem a szirének hangján persze, gombnyomásra csupán, és a gépkocsik csordája is elszabadult egyszerre.- Hát ezzel megvolnánk! - mondta egyhelyütt a mester, s levette pápaszemét, gondosan megtörölte, mielőtt visszatette volna arra a piros orrára. Mert akkor már a gyárakban is megindult a váltás, a portások feszesen tisztelegtek a munkába indulóknak, s barátságos istenhozzádot intettek a távozók után. Nem is hallotta senki, amit a mester mondott, csak sejteni lehetett, hogy a szorgalomról beszélt és a selejt ellen tiltakozott, mint máskor is. A tornyok eközben alig győzték visszaverni magukról a napfényt, az úttesteken meg sűrűn nyüzsgött a sok kocsi. A szemaforok hol kinyitották pirosán a szemüket, hol zölden lehunyták, s akkor ebben a tömegben egyszerre feltűnt egy zebracsíkos kiscsikó, úgyhogy a vezetők nem is tudták mindjárt, hova nézzenek. Zabla nélkül volt és nyereg nélkül, ahogy egy óvatlan pillanatban elszabadult és betört a járművek sokaságába. De ott aztán úgy megrémült szegényke, hogy nyeríteni is elfelejtett. Mert rádudáltak, a szemébe világítottak, mintha nem lett volna elég az üvegtornyok vakító fényárja. Elfutni meg nem tudott már, mert minden utat elzártak előtte, s így csak remegett a szőre a félelemtől és még jobban kidülledt gyönyörű barna lószeme.- Itt vagyok, kicsikém! - kiáltott rá a rémülettől ugyancsak félholtan Ria kisasszony, aki partnernóje volt a kiscsikónak a cirkuszban. 70
