Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Herceg János: Iketánia, A trió, Hollóvár (novellák)
Herceg János Iketánia A JL JL város, ahová megérkeztünk, igen jó benyomást keltett. Csak hát nem éppen ide indultunk. Mrs. Owen, a kirándulás szervezője és vezetője először rémülten csapta össze a kezét az állomás előtt, amelyet virágágyások vettek körül, pirosán pompázó tulipánnal, s kecsesen fejet hajtó liliommal, pedig hát hol volt még a nyár, aztán elnevette magát:- Ez persze nem az a város, amely a programunkban szerepel, de azért próbáljuk meg jól érezni magunkat. Majd mindjárt megkérdezem, hol is vagyunk. Legalább a nevét tudjuk, ha mást egyelőre nem is.- Iketánia! - mondta az állomásfőnök elnéző mosollyal, hogy ezt se tudjuk. — Remélem, jól fogják érezni magukat nálunk! Talpig fehérben állt, trópusi sisakkal a fején, s angolul beszélt, meg oroszul természetesen, akárcsak a városi autóbusz udvarias jegykezelője, mintha csak ez lett volna a világ közepe, ahol vigyáznak a nagyhatalmi egyensúlyra. Jegykezelőre ugyan nem lett volna szükség, hiszen ingyen utaztuk körül a bűbájos kisvárost, a magasan meredő hegycsúcson egy ősi lovagvárral. Nyilván hagyománytiszteletből szólt külön-külön mindenkihez néhány kedves szót, s csattogtatta kezében jegylyukasztó fogóját.- Ez tetszik nekem! - mondta útitársam, egy reszkető hangú öreg úr. - Ahol a hagyományokat tiszteletben tartják, ott bizakodva nézhetünk a messzi jövőbbe is. Mert csaknem kizárólag öregekből állt a csoportunk, mint egyébként mindenütt a világon. A fiataloknak más dolguk van, nem érnek rá kirándulni, így ez a kétes értékű öröm nekünk marad. Ilyenkor menekülünk el önmagunktól és egyben el is búcsúzunk a világtól. Nem attól csupán, amelyet megszoktunk. Attól is, amelyet ilyen filléres gyorsokon és olcsó repülőjáratokon tekintünk meg, először és utoljára. így állunk meg Rómában a Fontana Trevinél, s dobjuk a szökőkút tajtékos vizébe aprópénzünket, s így váltunk csókot kedvesünkkel a prágai Vencel-híd közepén, hogy a hiedelmek szerint még egyszer visszajöjjünk ide. De nem jövünk vissza, mindez csak illúzió, mint a jövő, amelyet útitársam emlegetett. Ám az is valami, az illúzió!- Tegye el mindenki a jeneket és zlotykat! - kiáltotta Mrs. Owen - itt semmiért nem kell fizetni! Itt minden ingyen van! Kellemes moraj futott végig a társaságon, s amikor megállt a busz a város főterén és kiszálltunk, volt aki rögtön a söröző felé sietett és máris tele szájjal falta a remek húsokat és halakat, amelyeket a kisasszonyok elbűvölő bájmosollyal tettek elénk tetézett tálcákon.- Hát szóval ez lenne Fourier és Morus Tamás városa? - tűnődtem magamban, mint aki nem akar hinni a szemének. Brueghelre kellett gondolnom, s fe68
