Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Csiki László: A hős Keljfeljancsi
Csíki László A hős Keljfeljancsi „A jövő embere a múlté.” (A1 New: Kétértelműségek) s, zerda délután már tudtam, tele mutánsokkal a város. Egy babaarcú férfit néztem. Az angyalos emlékmű sarkánál állt, és meglepően tisztának látszott. Valamiképpen nem illett hozzá a tisztasága. A vasaltsága, ki- fürdöttsége. Látszatra az a fajta volt, aki szemöldökcsipesszel borotválkozik, rózsás foltok maradnak pofikáján a kitépett szőrszálak nyomán. Ezt a műveletet minden szombaton elvégzi az arcán, egy repedt tükör előtt, déltájban. Nem mosdik le utána. Egész teste sekély izzadtságban fürdik, lágy gyűrődéseiben halkan cuppog. Enyhén savanykás-édeskés szagot áraszt, tulajdonképpen nem is kellemetlent. Olyasfélét, mint a befülledt kenyér. Az emlékmű angyalaiból kimosta a lágyabb kötőanyagot az eső, elvásta a füstköd: rücskösen ágaskodnak a puttók, féllábon. A babaarcú ember simasága ezekhez képest művinek hatott. Tudtam pedig: természetes. A férfinak azonban - középkorú férfi volt - nem lehetett ilyen ábrázata. Szinte tilos egy ötvenes férfinak az ilyen. Műanyag, jutott eszembe, tudva, hogy tévedek. Kaucsuk - ez a pontosabb. Gyerekkorom tetszhalott babái voltak ilyenek. Kifehérített kaucsukok. Festett foltok az orcájukon. Halvány, vagy elhalványult piros lenyomatok. A férfi álián a kozmetikai művelet nyomai... Nem, nem, ez még kevés. Átmeneti pánikérzetemet - jöttem rá - nem maga a férfi okozza, hanem az, hogy efféléket képzelek róla. Az, hogy alkalmat kínál ilyen társításokra. Az asszociációknak azonban nem volt gyökere se közös, se más. Az egy megfoghatatlan gyerekkori érzeten kívül - mert hiszen a kaucsuk leginkább érzetként jelentkezett, nem emlékkép volt, hanem jelen idejű társítás - semmi nem indokolta, hogy a férfit művinek tartsam vagy képzeljem, s az, hogy egyáltalán felmerült kép- és tárgyszerűen a szombati szépítkezése: semmiféle személyes tapasztalaton nem alapult, nem is hagyatkozott hasonlóra. Nem láttam, hogy bárki is csipesszel borotválkozna, főként szombat délben. Mondhatnánk: a férfi kellemetlen érzést keltett bennem. Ez azonban már csak azért sem pontos így, mert az érzés (?) bennem volt, ilyeténként pedig akár megváltoztatható. Csak odább lépek, mást látok. Dühítő volt ugyanakkor. Maga már az, hogy ennyi időt szentelek neki. A férfinak. Akit rosszul képzelek el. Akit elképzelek, miközben itt van. Figyeltem. Léteznie kellett valaminek - bárminek -, ami nem-tudott képeket sugall nekem. A férfinak legalább valamiféle érzet magyarázataként kellett léteznie. A férfi azonban valóságos volt. Nem alibi. Noha annak kellett volna lennie. Bizonyítéknak leginkább: önmaga létezésére. És nem az volt. Hanem: volt. 32
