Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Borbándi Gyula: Az ezredvég felé

annyira, hogy 1956 forradalmi napjaiban joggal szólhatott elismerően az „emelkedő nemzetiről, amivé a magyar társadalom lett, azoknak a rendszereknek ellenére, amelyekbe belekényszerült, először a két háború közötti korszakban, majd az 1949-ben intézményesített kommunista önkényuralomban.

Tehetsége, leleménye, szívóssága, a benne munkálkodó erények és jótulajdonságok termékenyítő hatására emelkedő volt ez a nemzet az ötvenhatos forradalom utáni évtizedekben is. Ha nem lett volna az, nem vitte volna végbe a világ csodálatát kiváltó módon a forradalmi változásokkal felérő 1989-90-es békés rendszer- váltást, és nem kezdte volna el nemcsak vér, de minden nagyobb társadalmi, politikai és gazdasági megrázkódtatás nélkül a szabadság és a demokrácia jegyében fogant új államéletet.

A magyar nemzet teljesítménye kívülről nézve és másokéval összehasonlítva sokkal jelentősebb, mint ahogyan belülről és kellő távlatok nélkül látszik. Ezt a felismerést a külföldi megbecsülés is jelzi. Nap mint nap találkozhatunk vele.

Az ötvenhatos forradalom időszakától eltekintve Magyarországnak sohasem volt olyan jó a nemzetközi hírneve, mint amilyen ma. E tekintetben másodrendű, hogy ki kinek tulajdonítja a fő érdemet, és személy szerint kinek a nevét írják le legtöbbször. A lényeg az, hogy Magyarországot következetesen elsőnek vagy az elsők között emlegetik, amikor a sorsdöntő kelet-közép-európai változásokat és azok hatását veszik számba. Vannak ugyan - az esetek nagy részében magyarok tollából származó vagy elfogultságok szülte magyarországi információk alapján készült - fanyalgó vagy negatív kicsengésű hírlapi cikkek, mégis a nyugati lapok többsége nemcsak megértéssel, de gyakran szembeszökő rokonszenvvel ismerteti a Magyarországon végbemenő változásokat és a demokratikus átalakulásban eddig elért eredményeket. A tárgyilagos nyugati sajtó nem minden kritikai észrevétel vagy politikai fenntartás nélkül, de általában mindig az olvasók megbízható tájékoztatásának célját tartva szem előtt, foglalkozik Magyarországgal. Kár, hogy ez nem kapja meg Magyarországon ugyanazt a nyilvánosságot, mint az eredményeket lebecsülő és magyarországi eseményeket vagy jelenségeket sötét színekben lefestő írásművek.

A kedvező külhoni megítélés nem lebecsülendő, természetesnek is nevezhető igény. A világban kivívott jó hírnév elsőrendű érdek, különösen az, amelyet az ország a demokrácia meggyökereztetésében és a társadalmi bajok megoldásában elért eredményeivel szerzett. Viszont a demokratikus berendezkedés megszilárdítása, a polgári társadalom kiépítése és a gazdasági átalakulás sikeres befejezése érdekében munkálkodni nem azért kívánatos, hogy hírünk javuljon a világban, hanem azért, hogy az ország és népe gyarapodjék, megerősödjék, nemzetközi tekintélye növekedjék. Magyarországon azért szükséges a szabadság és a demokrácia, hogy az embereknek jogaik legyenek, gondjaik csökkenjenek, életszínvonaluk emelkedjék és közérzetük javuljon. Demokratának elsősorban magunk miatt kell lennünk és csak azután a külvilág miatt.

Ehelyütt érdemesnek látszik eloszlatni egy félreértést. Sokan azt hiszik, annál jobb a hírünk és annál nagyobb a megbecsülésünk, minél többet foglalkoznak velünk a határokon túl. Gyakran hallom magyarországi útjaimon, hogy a nyugati sajtó már nem foglalkozik annyit velünk, mint korábban. Ez - vélik többen - bizonyosan az apadó érdeklődés vagy a magyaroktól való idegenkedés jele. Tévedés. A kettőnek egymáshoz kevés köze van. Nem érdemes jelentőséget tulajdonítani annak, hogy mondjuk nyugat-európai vagy amerikai lapokban mennyit írnak Magyarországról. Ismereteim szerint Európában talán Dánia, Finnország, Norvégia és Svájc azok az országok, amelyekkel - a sportrovatokat leszámítva - a legkeve23