Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Mezey László Miklós: Szórvány-történelem (Éger György: A burgenlandi magyarság rövid története)
magyar? Szükségtelen folytatni e felkiáltójellé egyenesedő gondolatsort, mert úgyis oda jutok vissza, ahonnét az imént indultam: nagy-nagy szükség lenne álmaim iskolájának magyarságismeret elnevezésű tárgyára, a népismereti tudnivalók alapjainak elsajátítására. S ha egyszer, valami csoda folytán mégis lesz ilyen vagy ehhez hasonló kötelező stúdium - amelyik ráébreszti a fogékony tudatot arra, pontosan hol is a helyünk a világban - akkor Éger György könyve bizonyosan ott szerepel majd a kötelező olvasmányok jegyzékén. A szerző úgy rendszerezi fölgyűjtött anyagát, úgy teszi közzé a burgenlandi - újabban terjedő, magyarító szóhasználattal: várföldi —magyarságra vonatkozó legfontosabb ismereteket, mintha a maga álma szerint máris tankönyvet írna; azzal a nagyon világos szerkesztésmóddal, logikus szakaszolással és fejezeteléssel, azzal a szűkszavú, de szükség szerint magyarázó modorban, ahogyan az a sikerültebb tankönyvekhez illik. Éger a nemzetiségkutató, tudós precizitásához ragaszkodva is képes vonzóan, a táji és történelmi sajátosságok izgalmas egyediségének megfelelően színesen és közérthetően írni. Az Ausztriához csatolt terület sorsa csaknem minden tekintetben unikum a Csehszlovákiának, Romániának és a Szerb-Horvát- Szlovén Királyságnak ítélt részekéhez képest. Elsőül azzal, hogy a csonkítás itt volt a legenyhébb, mert amíg Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken több napi járóföldnyi területek kerültek idegen fönnhatóság alá, addig Burgenlandban az ún. trianoni és a történelmi országhatár távolsága helyenként mindössze 4-5 kilométer. Abban is egyedülálló ez a terület, hogy itt nagyobb magyar tömegek nem estek áldozatul a Saint Germaine-i térképrajzolók „igazságtevésének”: 1920-ban nem egészen 25 ezer magyar élt e tájon, az összlakosságnak alig több mint a nyolc százaléka. És ebből a harmadfél tízezernyi magyarból is jócskán voltak nem őslakosok (állami alkalmazottak, hivatali tisztviselők, kihelyezett értelmiségiek, katonák stb.), akik az impériumváltozést követően haza is telepedtek az anyaországba. Legkivált azért különös Várföld e századi múltja, mert ezen az egyetlen helyen érhette el Magyarország az elcsatolás revízióját, az 1921 decemberi Sopron környéki népszavazással. Ám ahogy előre haladunk az időben, egyre szomorúbb és szorongatóbb lesz a burgenlandi magyar sors. Ausztria nem volt része a Magyarországot fojtogató kisantant gyűrűnek, ilyenformán a burgenlandi és az anyaországi magyarság természetes kapcsolatait nem zavarták mesterséges korlátozások, amilyenek például még a fejlett demokratikus jogrendben élő Csehszlovákia, illetve hazánk viszonyát jellemezte; elég itt a csehszlovákiai hatóságok „rendezetlen állampolgárság” ürügyén elkövetett diszkriminációjára, vagy az 1928-ig érvényben tartott ún. „szellemi határzárra” utalni. 1938-ban azonban, az Anschlus-szal az ausztriai magyarok Hitler Harmadik Birodalmának másodrendű polgáraivá váltak, ez a korszak - maradva a csehszlovákiai párhuzamnál — némi leegyszerűsítéssel összehasonlítható a felvidéki magyarok 1945-1948 közötti jog- fosztottságával, legalábbis annyiban, hogy a körülmények szorongatásában sokan megtagadták nemzetiségüket, s annyiban, amennyiben a Német Birodalom keleti gyepűjének magyarságét megfosztották az anyanyelvű művelődés csaknem minden intézményes lehetőségétől. 1945 - mint mindenütt Európában - a burgenlandi magyarság életviszonyaira is döntő változást hozott. Elvileg nem volt többé akadálya, hogy a demokrácia viszonyai között megőrizhesse önazonosság-tudatát, gyakorolja nyelvi és kulturális jogait; a valóságban azonban - a hidegháború meghatározta nemzetközi viszonyokból adódóan — ismét csak keserves korszak következett a létszámban amúgy is megfogyatkozott magyar kisebbségre. A leereszkedő vasfüggöny, a kiélezett ideológiai küzdelem és a magyarországi diktatúra okán Burgenlandban nem volt dicsőség magyarnak lenni, hiszen az osztrákok szemében a magyar legalábbis kommunistagyanús színben tűnt föl. De az érzelmi vagy szociálpszichológiai szempontokon túl: gyakorlatilag megszűnt mindenfajta közlekedés a határokon át, nem utazhattak az emberek, nem juthattak el Várföldre a magyar könyvek, sajtótermékek. Ezek a bizonyos ötvenes évek a magyar kisebbség sorsára erősen ránehezedtek. Valamilyen olvadás csak a hatvanas-hetvenes évek folyamán következett be, de már majdhogynem későn: az 1961-es és 1971-es népszámlálás alig több mint öt és félezer magyart regisztrált a tartományban, s számuk az 1981-es népességösszeírás idejére már a négyezret is alig haladta meg (4 147 lélekről tudósít a statisztika). Burgenland abban is egyedi az elcsatolt országrészekkel való összevetésben, hogy negatív példát jelent arra nézve: miként morzsolódik föl a kisebbség a demokrácia toleráns viszonyai között is. Hiszen Ausztria 93
