Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Mezey László Miklós: Szórvány-történelem (Éger György: A burgenlandi magyarság rövid története)
nem hozott olyan törvényeket, mint amilyenek a szomszédos, volt szocialista országokban születtek; még kevésbé voltak titkos pártutasítások a nemzetiségi élet kordában tartására, elsorvasztására, mint amilyenek bőséggel termettek a CSKP vagy az RKP háza táján. Mindennek ellenére a legutóbbi időkig nem tudta a várföldi magyarság elérni, hogy középiskolája, pedagógusképzése legyen, máig nincs önálló sajtója, rendkívül alacsony szintű és hézagos az oktatási hálózata, öntevékeny művelődési élete néhány dalkörre, színjátszó csoportra, táncegyüttesre szorítkozik. De a kétnyelvű helységnévtáblák fölszerelését sem sikerült elérni, még a magyar jellegű községekben sem (Alsóő- rött, Felsőőrött, Orszigeten vagy Felsőpu- lyán), hogy a történelmi szempontból magyar településekről (Kismarton, Királyhida, Németújvár) ne is beszéljünk. Minden bizonnyal a burgenlandi magyar sors sanyarúságáért elsősorban a kicsinyke lélekszám és a szórvány jelleg a fő felelős. Megdöbbentő és hihetetlen adat, de igaz: ma Burgenland 158 településén él magyar, de ha a 4147-es lélekszámot elosztjuk a 158-cal, fogalmat alkothatunk szórtságuk mértékéről. A kötet táblázatokból álló függeléke fölsorolja- az 1981-es népszámlálás nyilvánosságra hozott adataira támaszkodva - ezt a 158 helységet, s az érdeklődő elhűlve tapasztalhatja, hogy ezek túlnyomó többségében két-három lélekből áll a magyar kisebbség, de tucatszám fordulnak elő az egyetlen magyar lakossal bíró települések is. Ezek után tehetjük föl a kérdést: mi vár a nyugati végek töredék magyarságára? Napjainkban tehát a burgenlandi magyarság válaszút elé érkezett: a fölmorzsolódás vagy a megmaradás kérdése elé. Riasztóan alacsony a lélekszám, annyira, hogy ez már a természetes önreprodukciót is kétségessé teszi. Az ilyen kicsiny lélekszámú és ennyire elszórványosodott kisebbség szükségképpen csonka társadalmat képez, hiányzik az értelmisége, aránytalan a foglalkozási struktúrája, a táj magyar jellegének elhalványulása folytán törékeny a regionális tudata, mélyül identitásválsága, konyhanyelvvé silányul anyanyelve. Szintúgy az alacsony lélekszámra, a diaszpórás településszerkezetre vezethető vissza a következő tünetcsoport, nevezetesen, hogy nagy mértékű az asszimiláció, amelynek közvetlen oka a sok vegyes házasság, az elvándorlás, a korszerűbb életformával összekapcsolódó németnyelvűség és kultúrájúság, a hagyományos közösségi formák és értékren fölbomlása a paraszti gazdálkodás háttérbe szorulása miatt. S ugyancsak a kisebbségi közösség sérülékenységéhez és fogyatkozásához vezetett a terhes múlt: az 1938-1988 közötti évtizedekben - két emberöltő ideje! - kisebbség és anyanemzet egymástól való elszigeteltsége, illetve gyanakvással teli kapcsolata nem adhatott erőt, így inkább serkentette, semmint fékezte az előbbi két tünetcsoportban is leírt asszimilációs késztetést. Persze Eger György könyve nem erről szól. „Tankönyvhöz” illőn pontról-pontra szómba veszi az elmúlt hetven kisebbségi év demográfiai, települési és társadalmi viszonyait; jogi-politikai helyzetének jellemzőit; a művelődés és kultúra állapotát; az egyházak életét. Mindezt hármas időosztásban teszi: az államfordulat időszakában, a két világháború közötti időben és az 1945 utáni évtizedekben, valamint ezek politikai tagolású al- korszakaiban. Ugyancsak jó tankönyvhöz méltóan csupán annyit mond el tényközlő, magyarázó és példahozó szövegben, ameny- nyi a legfontosabb tudnivalók megértéséhez elegendő, a többi információt a statisztikai adatokra, a számsorokra hagyja. A már említett táblázatos függelék tartalmazza mindazt, amit Burgenland magyar néptöredékéről a számok nyelvén közölni lehet, s pontos - történeti információkat is nyújtó - helységnévtárat ad, ami megint nem tanulság nélküli, ha a Nickelsdorf-Miklóshalma tünetre gondolunk csupán. Eger György tehát „tankönyvet” írt, amely az egyszeri-majdani magyarságismereti tárgy kötelező olvasmánya lesz; olyan könyvek társaságában mint kárpátaljai vonatkozásban Botlik József-Dupka György; Ez hát a hon... (Bp.-Szeged, 1991.), vagy felvidéki szempontból Gyönyör József: Államalkotó nemzetiségek (Pozsony, 1989), mint erdélyi tekintetben a Hetven év című összeállítás (Bp. 1990.) és mint a kárpát-medencei magyarsógföldrajzra vonatkozóan Kocsis Károly két kötete, az Elcsatoltak (Bp, 1990.) és Magyarok a határainkon túl (Bp. 1991.) avagy az összmagyarság jogi-politikai szempontjából a Jelentések a határon túli magyar kisebbségek helyzetéről (Bp. 1988.) Gyűlnek az adatok, lassacskán szaporodnak a könyvek, csak éppen a feledékenység, a közöny és a nemzeti nihilizmus állásai szilárdak. Ezen változtathatna a jövőben az a bizonyos magyarságismereti stúdium. (Anonymus kiadás) Mezey László Miklós 94
