Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8. szám - Pomogáts Béla: Korfordulón - Magyar irodalom a huszadik század végén

lami, ami legbensőbb emberi lényünket érinti s abból ered, radikálisan átalakult. A posztmodem ízlés, szemlélet és stílus, ha tetszik: nyelvezet a jövőidejű utópiák bukása után a történeti folytonosságot, a kultúra szervességét helyezte ismét elő- térbe, az absztrakciók után a történeti, etnikai, regionális és nyelvi különösségnek, egyediségnek adott irányító szerepet, a kollektív én helyett a személyiségre és a személyiségértékekre szavazott, a tervszerűen irányított művészet után a művész autonómiáját állította helyre. Egyszersmind helyreállítandónak véli a művészet transzcendenciáját is: ha a 20. században az irodalom és a művészet a társadalommal, a világgal kívánt párbeszédet kezdeni, az új művészet Istennel beszél: tőle kérdez, neki válaszol, akár az ókori mítoszok, a középkor himnuszai, a romantika nagy költeményei. Ez a posztmodem irodalom és művészet már itt van közöttünk, 20. századi hagyományait Babits, Krúdy és Kosztolányi műveiből merítheti, mestereit Ottlik, Mándy és Mészöly munkásságában találta meg, írói: Esterházy, Nádas, Lengyel, Krasznahorkai, Grendel, az új magyar próza „derékhada”. Ok lesznek valószínűleg a történelmi korforduló: az ezredvég hiteles krónikásai.

67