Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Kabdebó Tamás: Zarándokút (novella)
Kabdebó Tamás Zarándokút M.M. ebron völgyében bolondultak a rigók. Cezareában, a keresztesvár romjait szegélyzó' olajfákon versenyt fütyültek a csízek. Jaffa kikötőjében, hova a mondabeli Andromedát kikötötték, parti fecskék cikáztak. A Holt-tenger fölött egy kőszáli sas körözött. Tariménes legújabb utazásai során a Szentföldre is eljutott. Jeruzsálemben aznap tűzszünet volt, csupán - a város sok ezer éves történelmében először - becsukták, kulcsra zárták a templomokat. „Ez azért van”, mondta egy szakállas pópa Tariménes szőke arájának, „mert a domináns felekezet hitbuzgói elfoglaltak egy keresztény templomot”. Még aznap megköveztek Tariménes asztaltársaságából egy gyanútlan turistapárt az Olajfák hegyén az arabok. Tariménesék, két svédmagyar orvostanár társaságában becserkészték a Szent Sír templomot, amit a keresztény szekták hat darabra vágtak legbelül, hogy csupán a sok gyertya, szent kereszt és ikon látszott, s a Megváltó testi mivoltában köhögött volna az átható izzadtság és tömjénszagtól, amit a beöltözött ministránsok, a kiöltözött turisták és a komor papok árasztottak. Akkoron odajött egy kopt fiúcska, és tört angol, majd még törtebb francia nyelven Tariménest noszogatta, ki neki ékes magyarsággal felelgetett. Ez a testesei bedolgozott gáncsa volt a világjárt férfiúnak, perui peonok, túlbuzgó turistafejő taljánok és athéni görög lumpenproletárok ellenében. Egy-két kitartó magyar mondat, és a lejmolók, a tarhálók és a rózsafüzérárusok tovább állnak. Ámde: „Istenem, magyarok!” kiáltott lelkendezve két zarándok magyar hölgy, akik egy apácakolostorban találtak szállást, s most a Via Dolorosán kutatták Jézus Krisztus lábanyomát. Az idősebbik, mogyorónyi bibircsók díszelgett az állán, közepében egy élénk fehér szőrszállal, arcon cuppantotta Tariménes aráját, aki atlanti lány létére pár ütött-kopott mondatot dünnyögött magyarul. Aztán kacskaringós lépcsőkön és rejtett kápolnákon keresztül fölmásztak a templom dimbes-dombos tetejére, hol egy sánta és jámbor egyiptomi keresztény megmutatta a fecskefészkeket. Amikor az ember az éggel találkozik, közvetlenül látja annak kékjét, majd az befeketedvén, a reszkető és sziporkázó csillagokat, rögvest találkozik a mindenséggel, s időnként a Messiás sóhaját is hallja, amit lent, a templom belsejében elnyom a zsolozsma és a sokféle karattyolás. „Nem hiszem, hogy az Isten vallásos lenne” - gondolta Tariménes, sőt magában is mondogatta, azért tettem e mondatot idézőjelbe - „de ezeknek a fecskéknek a hite megható”. Igen, valóságos fecskék is voltak ott, fönn a tetőn, ahol kis pálmafácskák törekedtek az égnek, gyökereiket félbevágott hordókba dugván, de jelképes fecskék is, mert a kopt szerzetesek apró agyagkuckókat ragasztottak maguknak a templomtető hajlataiba - egyik sem sokkal 46
