Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Tarján Tamás: Kakasülő (Három kecskeméti előadásról)

Sajnos, Illés színészcentrikussága önmagában nem igazolhatta az eredeti és helyes állítás („segélykiáltás”) igazát. Az egész szereposztás ingatag; valószínűleg a társulaton belül is tudták, hogy ennél szerencsésebb is elképzelhető lenne. Nem a mi dolgunk találgatni, miért a viruló Réti Erika kapta Paulát, az álnok barátnőt, aki így könnyűszerrel csapja le Orbánná kezéről az öreg gavallér Csermlényit. A színésznő főleg remek kis hangsúlyokkal operáló, a figurát pontosan jellemző és kritizáló szerepközelítése sem tudta „megöregíteni” Paulát. Patassy Tibor szenior teniszbajnokként hat a színpadon, és olyan jól öltözött, mintha skatulyából húzták volna ki. A testes, ápolatlan, öregedő operaénekesből így semmi sem maradt. Az előadásban az sem nyert indokot, miért Kovács Gyula játszotta - technikailag hibátlanul, ízlésesen, hatásosan - Cs. Bruckner Adelaidát? Akár kéri, akár kapja a Macskajáték mindig legextrémebbnek számító figuráját a színész, közeget kell teremteni föllépéséhez! Ezt az aurát csak Ambrus Asma (Egérke) mondhatta magáénak Kecskeméten - azzal, hogy néha túlzásba vitt kislányosságát finoman át- játszhatta a magányba, árvaságba. Lőrinczi Éva mintha Dürrenmatt Öreg hölgyének szerepéből ült volna át Giza tolókocsijába. Rémes maszkja elfedte játékának energikusabb, illetve meghittebb elemeit is. Borbáth Ottilia, Horváth Károly és Zelei Gábor legyinthettek: & Macskajáték bizony egy világirodalmi rangú női főszerep árát néhány rossz epizódalakkal fizetteti meg.

Berek Kati majdnem mindent életre hív abból, ami Orbánnéban tragikus, és sok mindent abból, ami az asszonyban komikus. A figura összetevői azonban nem rendeződnek jellemmé, a színésznő vitalitása és a játszott személy vitalitása csak rá- csudálkoznak egymásra. Berek Katiban, Berek Katalinban (a műsorfüzet mindkétféleképp: becézve és nem becézve is fóltünteti a nevét), valójában egy Bodnár- né, vagy Lucifer energiái dolgoznak (hogy két emlékezetes győri szerepére utaljunk). Az a lágyabb, láthatatlanabb hétköznapi hősiesség, az a tervszerűség nélküli, ösztönös akaraterő, amely Orbánnét hajtja, neki nem sajátja. Tiszteletet parancsoló művészi fáradozása ezért arra pazarlódik, hogy eltüntesse a lénye, talentuma - és a színpadi Erzsi egyénisége közötti erős distanciát. Nem Orbánnét játssza, hanem az Orbánnéhoz való közelítés nehézségeit. Ő sokkal intellektuálisabb, szer- kesztettebb, érzékenyebb teremtmény, mint akit neki kell teremtenie - és még a példás önfegyelem, a maximális felkészültség sem mentheti meg attól, hogy önmagát adja Orbánnénak. így is formátumos teljesítmény ez - csakhogy, kis túlzással szólva, Kurázsi mama csap patáliát a tejcsamokban, pecsétezi össze az adjunktus- né kosztümjét...

Illésnek jóval kevésbé sikerült fölfűznie a Macskajáték „egyperceseit”, mint A testőr „egyperceit”. A lomha díszlet félkaréjában mindig belegabalyodik valamibe a játék, elvész a logika, diszpergál a stílusegység. A dráma - mint megfontolandó koncepció - ottragadt a műsorfüzetben.

Likas zsák, degeszre tömve

Ha egy gyanútlan magyar néző megtekinti a Nemzeti Színházban a Cseresznyéskert Victor-Ioan Frunza vendégrendezésében színre vitt előadását, valamint Kecskeméten a Dán Micu vizionálta Szentivánéji álmot, azt hiheti, hogy a - különben európai hírű és rangú - román színházakban égő szemű félőrültek rohangász- nak, képtelenebbnél képtelenebb ötletek elfogadáséira, megvalósítására bírva rá a színészeket (akik, láttam a Nemzetiben, gáttalan örömmel, teljes bizalommal követték a nagy tehetségű és megnyerő rendező instrukcióit). Természetesen a ro73