Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Koloh Elek: A remény örök (A kecskeméti színház elmúlt 35 éve)

*

Es jött a lassú hervadás

Az 1977/78-as évad volt az utolsó, ami a kecskeméti színház úgynevezett Ruszt- korszakát illeti. Az első bemutató, Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabjának rendezésére Gábor Miklós vállalkozott, s a főbb szerepeket Andorul Péterre, Simon Évára, Vándor Évára, Vass Évára osztotta.

Érdekes, hogy a Ruszt-korszak egyfajta mérce maradt a köztudatban Kecskeméten. Olyan magasságba helyezett léc, amit a soron következő színházi vezetők, társulatok rendre levertek, sőt akadtak, akik - ha nem is éppen önkritikus szerénységgel, de - egyszerűen átsétáltak alatta.

A minisztérium Beke Sándort nevezte ki főrendezőnek, aki nem sokkal előtte települt át a Felvidékről. Balogh Tibor, a színház volt dramaturgja, erről így vélekedik:- Beke felelős beosztásban volt kénytelen megszenvedni azokat a keserű felismeréseket, amelyeken egyébként minden kintről érkező magyar művész átesik. Hiszen akkoriban a magyarországi színpadon máshol húzódtak a közéleti bátorság határvonalai, mint Kassán; az anyanyelvhasználat nem politikai tett, hanem technikai minimum; adott helyzetben a színházműködtetés nem misszió, hanem üzem; a társulat olykor nem alkotó közösség, hanem klikkek érdekhálózata; a műsorterv nem ars poetica, hanem foglalkoztatási diplomácia, és így tovább. És a megkésett felismerésekért később súlyos árat fizetett Beke is, a színház is.- Gondolom, nehezítette a helyzetét az is, hogy az akkori direktor, Sajtos Géza, nem volt színházi szakember.- Valóban, viszont a Ruszt mellett töltött időben azért szert tett némi tapasztalatra. Ezt igazolja az is, hogy a repertoárrendszert - a nézők kívánságára - játszási blokkokra tagolható, félrepertoár játékrenddel váltották fel, megrövidítve ezáltal a bemutató és az utolsó előadás közötti időt, olyannyira, hogy a premiert követő hat héten belül minden bérletes megtekinthette az új produkciót. Javult a közönségtájékoztatás színvonala, jobb lett a reklámtevékenység. S a műsorpolitika is igazodni látszott a követelményekhez.- Beke egyik nyilatkozatában így fogalmazta meg koncepcióját: „Az itteni néző egy speciális szép felé vonzódik jobban, nem pedig a kopott-rozsdás világ iránt. Szeretik az olyan előadásokat, amelyekben a fantáziájukat elengedhetik, kevésbé méltányolják a száraz, bölcselkedő, didaktikus darabokat. Egy kisvárost kevésbé érdekli a hatalmi-nagyhatalmi kérdések köre. Az egyénről kell többet és alaposabban szólnunk”.- Igen tapintatosan formált véleményt a közönségről. Sorsdöntő kérdés azonban, miként fordítható le a műsorterv nyelvére a koncepció, akad-e darabok hiteles megszólaltatására alkalmas társulat, megtalálja-e helyét a színész, igennel szavaz-e a néző és a kritikus? Ami tény, hogy a Sajtos-Beke kettős jegyezte három évadban (1978-81) megkülönböztetett figyelmet kaptak a kortárs magyar szerzők művei, Sütő András, Gyurkovics Tibor, Ördögh Szilveszter, Karinthy Ferenc, Görgey Gábor, Eörsi István, Tolnai Ottó darabjainak színrevitelével. A szórakoztató műfajt a musical és a zenés vígjáték képviselte, de csak nagyon szerény hányadát alkotva az éves műsornak. Esetükben a nevettető színház is nemes irodalmi művekből táplálkozott (Gogol, Griboedov, Goldoni, Feydeau). Egyébként a három évad gyakorlatilag azonos szerkezeti képet mutatott: nyolc nagyszínházi felnőtt, egy nagyszínházi ifjúsági és két kamaraszínházi bemutatót tartottak.-Miben mutatkoztak a gondok?

61