Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában
ennek a századnak alkonyati menetében, a hetvenes években sokfelé megismétlődött az, ami Canudosban egyszerre volt rémregény és valóság. Az író, aki ebből az alkalomból önelégülten iparkodik bizonygatni, hogy „no lám, megmondtam”, nevetséges lenne. Inkább rémlik, nem „az élet utánozta az irodalmat”, ahogy a Wil- de-i szólás meghirdette, hanem a valóság túlkiabálta a könyvet. Az elmúlt évtizedben az élet tényei fantáziadúsabban szólaltak meg, mint minden, amit az irodalom valaha elképzelt. Az amerikai sajtómágnás fiatal lánya, akit egy vad szekta elrabolt és megfelelő agymosás után kényszerít, hogy tevékeny részt vállaljon a banda üzelmeiben: plasztikusabb regényalak, mint a canudosi vadonban eltévedt polgári hősnő, aki már nem akar visszatérni a civilizációba. A Tanácsadó, aki a közelmúltban egy dél-amerikai államban, Guyanában közel ezer embert az öngyilkosságra szuggerált: nem illik semmiféle irodalmi műfaj keretébe. Az elmúlt évtizedben az irodalom bicegve kullogott a napi hír mögött. Minden civilizációban, minden korban akadnak megszállott emberek, akik megtagadták az együttműködést a korszerű társadalmi megegyezésekkel. De a tünetek, melyek a mi századunk hetvenes éveiben monoton következetességgel ismétlődnek, már nem a vallásos vagy fügefalevéllel álcázott szórványjelenségek. Mintha megint egyszer elkövetkezett volna a sötét idő, amit a történelem lélekelemzői damnatio memoriae elnevezéssel illetnek. Vannak időszakok, amikor egy civilizáció kiég, az emberi színpad elsötétedik, minden társadalmi megegyezés értelmetlen lesz. Asztronómusok mostanában fantáziáinak a black hole elnevezésű kozmikus tüneményről - azt hiszik, időnként csillagok, vagy éppen csillagfüzérek, galaktikák kiégnek. Az ilyen égitestekben megszűnik a nukleáris robbanás folyamata és emberi fogalmakkal már nem lehet kifejezni a sűrűséget, amilyenre az ilyen csillagok anyaga összezsugorodik - a fény nem tud áthatolni ezen a sűrűségen, „fekete lyuk” marad az ősanyag helyén, amely a rendkívüli gravitáció erejével magába szívja a környező égitesteket. Ilyen „fékét lyuk” a történelemben az az időszak, amikor egy civilizáció elvesztette kohéziós energiáját. Ha valaki átlapozza a kortörténet kézikönyvét, meghallgatja a rádió vagy a televízió időszerű híreit, kénytelen eltűnődni, van-e megtartó ereje a mi civilizációnknak? Bandák - néha útonálló, zsarolási célzattal, néha cél nélkül, az action gratuite elmebajos virtuskodásával - embereket rabolnak és gyilkolnak. Szekták - már nem a vadonban, hanem magas színvonalú társadalmakban - vajákos rituálékkal dokumentálják, hogy megszakítottak minden kapcsolatot a társadalmi megegyezéssel. A hippinek nevezett bánatos falkák, melyek a nagyvárosok cementsivatagában ődöngenek, ritkán bűnözők: mintha egy nemzedék bejelentené, hogy kivonul egy társadalomból, melynek erkölcsi normáiban nem bízik többé. Európai, amerikai, dél-amerikai nagy- és kisvárosokban ezek a szekták Canudos-féle együttélést valósítanak meg. A kommunisták kárörömmel regisztrálják az ilyen tüneteket: a konzumcivilizáció csömörétől meghasonlott embercsoportok lázadó magatartását egy társadalmi rend felbomlásának minősítik. De a kommunista világban a cenzúrázott sajtó szájkosaras fegyelmezettséggel hallgat az úgynevezett szocialista társadalom canudosi tüneteiről. Mégis, néha átviláglik egy gyufalángnyi lobbanás, aminek fényénél látni lehet a bolsi hippi fantomját: az alakot, aki tiltakozik a rendszer ellen, amelyben élni kényszerül. És a bolsi hippi semmivel sem szobatisztább, mint a konzumhippi. Ebben a regényben a fogoly nő üzenetet hoz a brazíliai marsallnak a Tanácsadótól, aki azt üzeni, „nem egy Canudos lesz a világban, hanem még sok, száz és száz”. Ez rossz hír, ha igaz. Reméljük, a levélírónak volt igaza, az emberek felocsúdnak és keresni kezdik az együttélés új lehetőségeit. Reméljük, Canudos kóreset volt a múltban, és ma sem más. Reméljük, hogy az eltömegesedett világban, amely felett ott lóg a Bomba, elkövetkezik a pillanat, amikor a félelem rögeszméje 48
