Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

zamokat is sejtető recenziót (>yA zsarnok ás a kegyencek” - 1972/2.). Ebből a naplóból és ezekből a regényekből „mutató” az Új Európában nem található.

De az Erősítőbői (1975, az író kiadása) az 1976/5. számban igen, Csonka Emil rajongó panegiriszének („Egy elegáns vádirat?’) mintegy folytatásaként. Csonkában Márai teljesen behódolt recenzensére talált, a főszerkesztő ír majd később a Napló 1968-1975-ös, 1976-ban megjelent kötetéről („Örök párbeszéd a világgal” - 1977/5.) és végül a Judit... és az utóhang című regényről („Magyarok, angyalok és zsiráfok”- 1981/1.) is. Az 1979/1. számtól kezdődőn rendszeresen olvashatunk axiómákat (néhányat több számban ismételten) a Füves könyvből (A lelkiismeretről, Önmagámról, A nikotinról, A hazáról, A világról, A nőkről általában, Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni stb.), és levelezésük, majd a Márainál tett San Diego-i látogatás (1981), Márai nekrológja egyaránt bizonyíték - az elzárkózott írónál szokatlanul - a kapcsolat melegségére és mélységére.

A szinte feltételek nélküli munkatársi barátságnak legmaradandóbb emlékműve lett az Új Európa néhány korábbi „tematikus száma” után (IV. Károly, az Anschluss, Trianon, 1956, Habsburg Ottó, Mindszenty József évfordulói stb.) a valóban nagyszerű „Márai-szám”(1980/2.), az emigrációs magyar sajtó legkiemelkedőbb és legméltóbb értékelése az író 80. esztendejét ünneplők között. Olvasói levelek áradoznak az élményről egyidejűn, a számot másolatokban adják kézről-kézre az emigráns olvasók. A nagy érdeklődés után a teljes számot pontosan egy esztendő múlva betűhíven kellett megismételni a 81. születésnapon.

„Márai Sándor egyidős évszázadunkkal, a nyolcvanas évek megindulásával tölti be nyolcvanadik életévét. Kassán kezdődött ez a nagy magyar élet: Márai Sándor 1900. április 11-én született. Az Új Európa jelen számát a számkivetésben, Salernó- ban élő írónak szenteli. Számkivetés, magyar számüzettetés, századunk nagy élménye milliónyi magyarnak, ezt énekelte meg, ennek hangulatát s lelkét örökítette meg Márai egyik három évtizeddel ezelőtt, ötvenéves korában írt verse, a magyar irodalomtörténet ritka klasszikus alkotása. Tükröződik benne a harmic év előtti hazai sors is. E verssel kezdjük Márai-számunkat” - szól a kissé bombasztikusán honfibús, meg-megakadozó nyelvű bevezető a Halotti beszéd újraközlése és a teljes szám előtt. Amelyben egy „Márai-breviárium kísérlete” is olvasható (Mondatok A kassai polgárokból), majd a Vendégjáték Bolzanóban, a Szindbád hazamegy című regényekből, ezek mellett a Füves könyvho\. és a Tamási Áronnak írt 1954-es válaszlevélből kiemelt részletek.

AMárait ünneplő sors- és pályatársak között megszólal itt Habsburg Ottó („Egy európai drukker”), Kovács Imre („Mit tudok mondani Márairól”), Kovács Dénes („Egy polgár vallomásai Márairól”), Csonka Emil („Cím nélküli írás Márai Sándorról”), Vajda Albert (>yAz,igazi’ Márai”), Haas György („Töretlen életút”), Megyeri Sári („Egy pohár víz”), a feltétlen jóbarátok és rajongó olvasók. Mindannyian felelevenítik a maguk személyes emlékeit vagy csupán olvasmányélményeit, Kovács Dénes pedig szinte átveszi a naplók töredékrendszerét.

Az íróhoz talán a legméltóbban a hosszú emlékezésben és elemzésben Habsburg Ottó szólal meg itt: „Sokat köszönhetek Márainak. Magyar nyelvet, európaiságot, elvi szilárdságot... Magyar nyelv. Anyanyelv, anyanyelvem. Téves nézetekkel ellentétben én nem,megtanultam’ a magyart, hanem gyermekkoromtól kezdve vele nőttem fel. Elmondottam már régebben, hogy apám, a király, a császár Etelka húgomnak és nekem Petőfi-verseket szavalt a bécsi Schönbrunnban, s dajkáim, nevelőim, a Pozsony melletti parasztok, gödöllői pajtásaim, hitoktatóim megfürösztöttek nyelvükben. Benedekrendi tanáraim, Pannonhalma követei utánam hozták a spanyol- országi számkivetésbe is édes anyanyelvűnket, s érettségimre Arany János mondavilágával készültem... A magyar nyelv bástyáját körülözönlötte az idegen nyelvek

45