Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

sát („Geist im Exil”-Hamburg) rajongó elismeréssel, de a következő Napló-könyv (1958-1967) Illyésről szóló részletével Fenyő Miksa („Más véleményen vagyok Mára i »Napl6«-ja alkalmából”) Illyés szigorú védelmében, Márai vádjait keményen elutasítva polemizál. Még a leghalványabb gyanú árnyékait sem engedi Illyés szándékai és aureolája fölé, meg-megidézve a maga Máraival kapcsolatos emlékeit. A témával Fenyő már a párizsi Irodalmi Újságban és az Új Látóhatár Illyés-szá- mában (1962/5.) is foglalkozott, hiszen Illyés Gyula költészete Adyé után a legnagyobb kedvence lett. És okkal tesz így, mert egy későbbi írásából kiderül, hogy Illyés 1962-ben megjelent könyvét ő adta Márai kezébe egy New York-i találkozásuk során, a vulkánkitörésnek mintegy akaratlan előidézője lett.

Egyben az Új Európa objektivitására is jó fényt vet, hogy a Márai-mámor ellenére közli Fenyő Miksa szigorú elutasítását és szelíden következetes ellenérveit, bár a folyóirat újra idézi Márai Illyésről szóló naplórészletét is a vádbeszéd tartozékaként. Meglepő, hogy Márai sem neheztelt meg ezért, hiszen írásaival továbbra is folyamatosan jelentkezik. Fenyő Miksa objektivitásáról pedig egy tíz évvel későbbi számban Habsburg Ottó tanúskodik: „...Mindig voltak jó tanácsadóim, hogy kit vegyek kézbe, s New Yorkban egyszer a nagy öreg, ki fokozódó süketsége miatt még jobban élvezte az írott szó szépségét, a briliáns Fenyő Miksa azt mondotta - olvassak Márait...”

A rendszeresen olvasható politikai vitacikkek mellett (az Új Európa szerzői főként De Gaulle-t és az oroszokkal megalkuvó nyugati politikusokat nem kedvelik) a folyóiratban ez az egyetlen eleven „irodalmi polémia”. Fenyő majd a magáét Má- raitól egy 1974-ben írt naplójegyzetben kapja meg (trA magyar kapitalizmus romjain Fenyő Miksa volt a repkény...”). Márai az 1976-ban megjelent kötetben a négy esztendeje halott emigráns pályatárs nyolc év előtti vitacikkére válaszol. Sajnos rosszul emlékezve és igaztalanul. A seb mégsem gyógyult be tehát. De az Új Európában belenyugvással „zárult a kör”. Bár naplórészlettel a továbbiakban nem tiszteli meg az író a folyóiratot.

Annál szaporábban készülő regényeinek nyomdakész részleteivel. A Föld, fold! című emlékezéskönyvének két részletével az 1972/5. és az 1974/1.-es folyóiratszámokban (Az Emkében című fejezettel, ill. „az orosz hadiszekerek saroglyáiban érkezett, szakszerűen képzett magyar kommunisták”-ról szóló értekezéssel - „mutatók az író engedélyével”), a későbbi közléssel egyidejűn, ugyanabban a számban Vá- rady Imre, az idős bolognai professzor rövid, és az íróval keményen vitázó recenziója olvasható. Az Emkében látottak leírása, Jellemző kórkép, de jelenléte ebben a kötetben talán nem egészen indokolt” a tudós professzor szerint. Várady Imre már a korábbi Márai-könyvekről is rendszeresen írt: a Katolikus Szemlében a „Szent Januárius csodájáról” (német nyelvű kiadás - 1958), a Napló 1945-1957-es kötetéről (1959), az Új Európában pedig az ítélet Canudosban („Téboly éspurgatórium” - 1970/12.) és a Rómában történt valami című regényekről („Kristálytisztagondolatok” - 1972/2.) utóbb. Különben egykor Bolognában Csonka Emilnek legkedvesebb tanára volt, Illyés Gyula is megcsodálta ottjártában olasz diákjai magyarságát és irodalomszeretetét. A nagy tekintélyű, idős és bölcs mester, a római Collegium Hungaricum egykori első főtitkára, a későbbi szegedi, kolozsvári, végül bolognai professzor e folyóiratban ritka keménységű bíráló megjegyzésekkel élt Fenyő Miksa mellett Márai műveiről és művészetéről.

A Föld, fold! (1972) megjelenése előtti Márai-regényekről még Vadász János írt beszámolókat (>rAki nem akart műtárgy lenni” - San Gennaro vére, 1966/6; „Isten malmai gyorsan őrölnek” - Napló, 1945-1957. 2. kiadás - 1968/7.), és Várady mellett a Rómában történt valami című regényről Brassai Imre nyújt modem párhu44