Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

klasszikus magyar irodalom apróbb remekműveit. Nem ritkán idéznek az egyidejű hazai folyóiratokból, bemutatva egyben az alkotót. Az olvasók igényét szolgálva újraközlik a „hazai diákkor” kedvenc versanyagát. Apró cikkekben bemutatják a magyar múlt eseményeit és kiválóságait. Korántsem afféle „pótlék” ez, inkább a szükségből született erény.

Majd lassan megszólal végre az eleven emigráns irodalom is, bár Csonka közismert hungarista múltja miatt a jelesebb alkotók kezdetben korántsem kedvelik, így nem is támogatják a folyóiratot. Tartózkodásuk érthető, valamint ennek lazulása is a megismert szándék során. Madariaga szellemi ereje, Habsburg Ottó tekintélye, közös népszerűségük oldja majd később a kezdeti gyanakvásokat. A hatvanas évek közepétől a magyar emigráció 1945 utáni nemzedékei előtt is egyre nyilvánvalóbb formákat öltöttek a „királyfi” nézetei, nemzetközi szerepváltása és működése egyre rokonszenvesebbé tett személyét a tartózkodókban is. Hiszen láthatóan és tapasztalhatóan nem valamiféle ismételt monarchizmus vagy royalista legitimitás köré csúcsosodott. Ekkor alapozódhatott benne és épült fel körötte mindaz, süninek a beérett politikus napjainkban az Európa Tanácsban az egyik legmarkánsabb orátora.

Az általa patronált és Madariagát vállaló folyóiratban jelen lenni - láthatták be a magyar nyelvű emigráció nemzedékeinek írástudói - korántsem jelent valamiféle egysíkú royalitást. És talán ekként oldódhatott a görcs is az általa felmentett Csonka Emil körül. Új erők álltak a régi barátok mögé.

Kezdetben mégis leginkább az 1944/45, majd az 1947/48 körüli, enyhén legitimista, de mindenképpen demokratikus gondolkodású, mindenféle diktatúrát elutasító emigrációs nemzedékek találtak a folyóirattal szorosabb kapcsolatot. Az élen Auer Pál és Eckhardt Tibor, Barankovics István és Várady Imre, Halász Péter, Dénes Tibor és mások, majd az alaposabb „feltérképezések” után Juhász Vilmos és Fenyő Miksa, Gombos Gyula és Kovács Imre, Szabó Zoltán, Kéthly Anna, Kővágó József csatlakozott másokkal, közöttük és mellettük sok kitűnő írástudó. Habsburg Ottónak az európai egyesülési törekvésekről, az itteni demokráciák védelméről, akár a szociáldemokrácia történelmi érdemeiről vallott nézetei, a két világ- rendszer monopolizmusának egyazon hevű kritikája, a folyóiratban megidézett nemzetközi politikai tekintélyek súlya és érdemei egyaránt növelték az írók kedvét és táborát. Bár a legtöbben szívesen szerepeltek az emigráció más magyar nyelvű folyóirataiban is.

Talán a leginkább meglepő, hogy az ötvenes évek elejétől a külhoni magyar folyóiratoktól is mereven elzárkózó Márai Sándor az Új Európában utóbb egyetlen fórumára talált. 1964-től kezdődően rendszeresen küld közlésre kéziratokat: előzeteseket és „mutatókat” verseiből, naplójából és készülő regényeiből. Feltehetően az általa is tisztelt Madariaga jelenléte, az említett bemutatkozó tanulmány gondolatai, és a szerkesztőség hasonló szellemű és ugyanabban a számban olvasható programnyilatkozata győzhette meg a mindentől elzárkózó írót, a feléje áramló feltétlen tisztelet a folyóirat más emigrációs fórumoktól független kiadói és írói felől. Az Elysiumi mezők és más Madariaga-művek ott szerepeltek Márai olvasmányai között, a spanyol író neve és műve több ízben megjelenik naplóiban. És bizonyára megilletődötten olvashatta Madariagának a magyar forradalom védelmében írott segélykiáltásait a Látóhatár, az Irodalmi Újság és a Katolikus Szemle 1956-1957- es számaiban.

Csonka Emillel Máraival talán még a „Vasárnapi levelek” idejében valamiféle kapcsolatba kerülhetett, hiszen a szerkesztő a Szabad Európa Rádió állandó munkatársa volt. Nem kevés Münchenbe küldött levelét őrzi a Csonka-hagyaték. Má- ihí az utolsó találkozásukra („Egy este San Diegoban”) a szerkesztőt és a folyóira41