Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

rópa mozgalom egykori és egyidejű prominensei. Habsburg Ottó értékes kapcsolatai, a folyóirat színvonaláért vállalt felelőssége, érdemei vitathatatlanok és nyilvánvalók.

Csonka Emil egy Szent István-napi emlékbeszéddel lép be a negyedik számban a lap szerzői közé, főszerkesztőként pedig 1963 novemberétől jegyzi a folyóiratot. A két fókusz szellemiségével teljesen azonosulva szolgálja szándékaikat. Az „irodalomért és kultúráért” ő lett a felelős, és mindinkább pregnáns profilt teremt. Habsburg Ottó „tekintélye és összeköttetései - írja Borbándi - megkönnyítették e folyóirat megjelenési lehetőségeit és külső kapcsolatait... Az Új Európa nem volt legitimista folyóirat, de Habsburg Ottó szerepeltetésével erősítette a királypártiság eszméjét és táborát, nemkülönben eszmei irányítójának és pártfogójának népszerűségét. ..” A teljes nyitottság mellett és az előbbiek után egy kissé erőltetettnek tűnik ez a megközelítés, hiszen a „királypártiság” az évfolyamokban (nem kevésbé a „királyfi” gondolkodásában) egyre halványulóbb nyomokban gyanítható. E témában csupán az utolsó magyar király, IV. Károly rövid idejű uralkodásának, sorozatos béketörekvéseinek és tragikus emigrációjának hiteles történelmi bemutatása szerepel a szemtanúk és hívek beszámolóiban, az elemzők tanulmányaiban a sejtetett „legitimista célzat” jelenléte helyett.

Mindinkább erősbödik egy „közös Európa” eszményének elmélyült hirdetése és a nagyhatalmi gondolatoktól mentes, független, demokratikus és liberális külpolitikai orientáció. A legszembetűnőbb talán, hogy mindez magyarul. Madariaga itt megjelent tanulmányaiban az oroszokkal való párbeszéd buktatóira figyelmeztet, „a liberális demokrácia kötelező minimumát” javasolja az „individualizmus kontinensén”, a teljes Kelet-Európa felszabadítását a csupán német újraegyesítésre törekvés helyett. Szembeszáll még de Gaulle szeparatizmusával is, amikor a tábornok becsapta a Közös Piac ajtaját Anglia előtt. Az orosz imperializmus terveitől rettegő és a kelet-európai népek felszabadulásáért szorongó értelmiség kiútkeresését és félelmeit egyaránt jelzik a folyóiratban olvashatók. )rA nyugati nagyhatalmak kínos politikai tájékozatlansága és az oroszok gátlástalan imperializmusa eredményeként üvegharang alatt élő kelet-európai népek tájékoztatásának” egyértelmű szándékát jegyzik célként az 1963. évfolyam elején (Madariaga!), hiteles elemzéseket adnak, beszámolókat egy nagyhatalmi érdekektől független politika lehetséges tendenciáiról, valóságos eseményeiről és remélt eredményeiről. Jeles szemlézők és ismert politikusok szolgálják mindezt a további évfolyamokban, a névsor módfelett értékes és érzékletes. A horizont mindegyre tágulóbb, és erősen sajnálható, hogy a hazai szemhatár erősen bezáratott az Új Európa előtt. Az itt olvashatóknak vannak még ma is eleven tanulságai.

De korántsem a folyóirat egykori „politikai irányát” kívánnám értékelni itt, az „irodalmi tabló” számomra sokkal érdekesebb. Egyúttal az is nyilvánvaló, hogy ez a liberális szellem miért vonzotta a magyar politikai emigráció írástudóit és az írókat a folyóirat köré. Igaz, kezdetben inkább eléggé dilettáns módon, csupán a hazai „ellenzéki irodalom” (pl. Illyés Egy mondata, az 1956-os, október végi lapokból átvett idézetek stb.) gyaníthatóan engedélyek nélküli újraközléseire kényszeredett az e téren ismeretlen és járatlan szerkesztőség. Többszöri belső átszerve- ződés és a nyitottabb szellemi orientáció során alakul és tágul az irodalmi horizont. De a „külpolitikai tájékoztatás és műveltség fejlesztésének”, a tisztánlátásnak erőteljes igénye regnál az évfolyamokban, az irodalom egy kissé háttérbe szorul, és olykor inkább a politikum szolgálatában jelentkezik. Néhány jelesebb kivételtől eltekintve néha eléggé átlagos színvonalon. Az Új Európa köré sohasem tömörült emigráns írói szekértábor, bár a szerkesztés igénye egyre emelkedőbb. E- lőbb a közös forrásból válogatnak, sorozatokban közük a magyar mesekincs és a

40