Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Bodri Ferenc: Márai Sándor jelenléte a müncheni Új Európában

és szórakoztató”, később „tájékoztató és irodalmi folyóirat a dunai népek szolgálatában”, végül és megállapodotton „politikai és kulturális szemle”, alcímű orgánum évfolyamait. Az erőteljesen kül- és világpolitikai tendenciájú, és az európai nemzetek baráti közeledését magyar nyelven vállaló folyóirat nem kevés meglepetéssel szolgált „irodalmi vonatkozásaiban” is. Bár megjelenése idejében (1962 május- 1983 január) feltehetően piros felkiáltójellel szerepelt itthon a „tiltott postai küldemények” jegyzékein, így kiemelt figyelmet élvezett a váltóállomásokon. Kevesek ismerhették, ma sem tartják számon az emigrációról szóló, közismert kézikönyveink. Másodlagosnak tartják, akiknek néhány szám a kezükbe került.

Pedig a folyóiratból és Borbándi Gyula monográfiájából (A magyar emigráció életrajza - 1945-1985) kiderül, hogy a kettéosztott Európa, ebben a dunai népek együttműködését szolgáló és szorgalmazó Habsburg Ottó eszménye és személye állt a müncheni Dunaszövetség, majd a későbbi Új Európa Társaság és folyóirata mögött. Az Új Európa a Jalta után kettéhasított földrész nemzeteinek közeledését lett hivatott magyar nyelven is elősegíteni a tétovázó és majdhogy jellegtelenül botladozó kezdetek után.

Habsburg Ottó ma is érvényes „páneurópa-gondolato” és Salvador de Madariaga, az örök emigráns klasszikus veretű polgári liberalizmusa teremtik meg a helytálló szellemi fókuszokat az első évfolyam korrekciója után. Az „Európa-poli- tikus” nézeteinek és munkásságának alakulásáról, egy-egy izgalmas világpolitikai problémáról, utazásairól számol be itt rendszeresen, az „Európa-polgár” pedig a földrész történelmi problémáiról fejti ki gyakran módfelett racionális, többnyire kissé ironikus és mindig szellemes nézeteit. Az „oxfordi spanyol” hazánkat féltő 1956-os kiáltványai sorozatban jelentek meg az Új Látóhatárban, majd a londonipárizsi Irodalmi Újságban előbb, Szabó Zoltán és mások mellett a magyarság iránti rokonszenvét nemcsak egykori itteni látogatásának jóemléke szolgálta (1936), de történelmi érzékenysége mellett a „szürke eminenciás”, Donna Emilia de Madariaga, született Székely Mimi hatása és kedvessége is. Az ő ízlését dicséri feltehetően félje írásainak kitűnő magyar stílusa. De 1962 végén Madariagát minden bizonnyal jóbarátja, Habsburg Ottó hívta meg rendszeres kommentátornak az Új Európához, a két „örök emigránst” a nézetazonosságok mellett összefűzte személyes kapcsolatuk, a sok közös részvétel az egyesülő Európa fórumain és szervezeteiben.

Habsburg Ottó a második számtól kezdődően jelen van a folyóiratban („Európa nagyhatalmi szerepe” - 1962 június), két hónap múlva pedig „az európai konföderáció néhány kérdését” i&g\el]a. elemzőn az olvasók előtt.,A-Nyugat lelkiismerete és mindenfajta diktatúra ellensége”, Madariaga pedig az 1963/2-3. számban olvasható itt először („Európa, Krisztus és Szókrátesz”), utóbb rendszeresen. Az Oxfordban született szellemes tanulmány harmonikusan simul a folyóirat eurocentrikus és konföderatív horizontjához, hasonlóképpen majd a továbbiak.

A két főszereplő lassan kivételes rangot teremt az Új Európának, jelenlétük meghatározza a szerkesztés politikai és szellemi szintjét és irányát. Egyúttal szinte vonzzák a hasonló formákban gondolkodó munkatársakat. Gyakorló politikusokból (Konrad Adenauer, Franz-Josef Strauss, Josef Klaus, Bruno Kreisky, Raymond Barre, Josef Luns, Margaret Thatcher és mások), kitűnő politikai kommentátorokból és írókból (Alfonz Dalma, Indro Montanelli, Raymond Aron, Ignazio Si- lone, Albert Camus, Golo Mann, C. A Macartney, Eugene Ionesco, Andrej és Güsel Amalrik, Abba Eban, az egykori Karol Woytila és mások), amerikai szenátorokból (Robert és John F. Kennedy, Richard M. Nixon, Henry A Kissinger, Z. K. Brzezins- ki, Agnew Humprey, James William Fulbright, David Rockefeller stb.), orosz emigráns gondolkodókból fénylő holdudvar kerekedik a folyóirat köré. Közben a páneu39