Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Harmat Pál: Bálint György és a pszichoanalízis

kásszerű, ión. jellegzetes mozdulatokból és gesztusokból vont le mélyreható, a személyiség lényegére és a lelki élet szerkezetére vonatkozó fontos következtetéseket.

Bálint Györgyre nagy hatást gyakorolt Freud módszere. A Yqyóban (1932b) maga is hivatkozik rá: „Kár volna túlságosan nagyképű, mélyreható következtetéseket levonni egy ilyen tömegjárvánnyá növekvő játékdivatból, de tagadhatatlan, hogy az emberekre jellemző, mivel játszanak és hogyan. Freud bebizonyította, hogy az sem mindegy, hogy ki milyen szórakozott kézmozdulatokat végez beszéd közben, és a nyelvbotlásoknak is mély lelki hátterük van.Végeredményben tehát az is jelent valamit, hogy egy embertömeg, egy társadalmi réteg mivel játszik.” Máskor nem utal Freudra - de kétségtelen, hogy Freud eljárását követi a publicisztikájában „az útmentén szétszórt, elgurult tanúságtevők” összeszedésekor.

Bálint György írásaiból egyértelműen kiderül, hogy jól ismerte és nagyra értékelte a pszichoanalízist. Amikor Tessék megváltani a világot (1931, 107) és Az ismeretlen európai sírfelirata (1937c) című cikkeiben „leltárba vette” a civilizáció értékeit, Freudot is megemlítette, s igen előkelő társaságban: a színházak, a könyvtárak, a képtárak, a koncertek, Tolsztoj, Dante, Beethoven és más nevek és intézmények között. A lélektan legnagyobb tudósának nevezte Freudot - akinek „ezüstszakállas, bölcs és szelíd fejét” megpillantotta egy hampsteadi villa kivilágított ablakán át -, mert az értelem átható világosságával tárta fel örök alvilágunkat (1939b).

Bálint nem-ortodox marxizmusát bizonyítja, hogy Freudon kívül felsorolta Bergson és Gide nevét is. A kultúrember válsága avagy a botcsinálta individualizmus (1929) című írásában szükségszerűnek tartotta a freudi elmélet felbukkanását: a pszichoanalízis megmutatta, hogy rendszerint épp ellenkezője vagyunk annak, aminek hisszük és látjuk magunkat, de minderről Freud nem tehet, „mint ahogy a kakas sem tehet arról, hogy felkel a nap.” Karinthyról szóló írásában (1938b) a lélek nagy dialektikusának nevezte Freudot. Észrevette a Freud-hatást Georges Duhamelnél is (1932a). A Goethe-díj odaítélésekor ő készített interjút Fe- renczi Sándorral (1930). A Magyarországban közölt nekrológban Dantéhoz hasonlította a mélylélektan mesterét, mert az olasz költőről azt beszélték, hogy járt az alvilágban - és Freud is járt ott, a lélek alvilágában (1939b). A Nyugat búcsúztatójában (1939c) azt írta, hogy a tudós egész életművének a goethei mondás volt a lényege: több világosságot. (Mind a két Freud-nekrológot kihagyták összegyűjtött cikkeinek kétkötetes gyűjteményéből.) Sok, a pszichoanalízisre vonatkozó utalást tartalmaznak Kodolányi Jánosról (1928) és különösen József Attiláról (1935b, 1937a, 1938a, 1939a, 1940) írt cikkei.

Időnként ironizált, talán nem is annyira a pszichoanalízisen, mint inkább a freudi (vagy adleri) tanokkal történő visszaélésen. „Rendkívül büszke vagyok az egyéniségemre, naponta többször előveszem és megcsodálom - írta (1933). - Kitűnő, tartós neurózisból készült, perforált. Minderwertigkeitskomplex díszíti.” Másutt (1937e) is megjegyezte, hogy „szépen fejlett neurózis és Minderwertigkeitsgefühl boldog tulajdonosa vagyok, úgy, hogy emelt fővel, büszkén járhatok embertársaim között.”

A kisebbrendűségi érzésre tett célzások itt és másutt (1932a) azt mutatják, hogy az újságíró ismerte és becsülte Adler tanainak némely vonatkozását is. Az Analízis című cikkben (1937e) a freudi és az adleri tanítások divattá válása ellen emelt szót. Tisztes intellektuellek estélyi ruhájukra kitűzik a Minderwertigkeitskomplex nagykeresztjét, az Odipuszkomplexum-rend középtraumáját, a Bűntudat-rend ezüstcsillagát a gátlásokkal, írta. Szalon-analitikusaink számára valamit meglátni és kianalizálni egy pillanat műve csupán.

32