Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Már én vagyok a múlt (Varga Imre beszélgetése Vári Attilával)
munista Párt nevét, egy riportban sem, Ceausescu nevét sem, még tévériportban sem ejtettem ki. Egyszerűen, mert gyűlöltem őket, mert lenéztem, mert szemétnek tartottam az egészet. Méltóságomon alulinak tartottam, hogy érintőlegesen közöm legyen ezekhez. Soha nem voltam egyetlen pártnak a tagja, itt se leszek.- Mások elvárása és a belső késztetések között hogy tudsz egyensúlyt teremteni? Milyen szereplőnek érzed magad?- íróként megtartom a saját magam függetlenségét. Soha életemben még publicisztikát sem vállaltam, még filmkritikát sem, mert hát évekig dolgoztam a Film, Színház, Muzsikának, szinte heti rendszerességgel jelentek meg a filmkritikáim, olyan filmről, amiről musz-anyag lett volna, , jaj, erről meg kell írni a kritikát”, azért nem vállaltam el, bár lehet hogy tetszett volna a film, és lehet, hogy jót írtam volna róla, de az is lehet, hogy rosszat, a főszerkesztőnek mindegy volt, de arról a filmről kellett volna írni; musz-anyagot nem vállaltam soha. Az egyetlen musz- anyag a munkahelyem, ami nem tévesztendő össze a hivatásommal. Időnként két órában, időnkét nyolc vagy tizenhat órában végeztem azt a munkát, amiből fönntartom a családomat, de ennek semmi köze nincs a Vári Attila íróhoz. Ez egy más ügy.- Meg tudod-e osztani mások örömeit, gondjait-bajait? Részvéttel vagy-e mások szenvedései iránt?- Türelmetlen ember vagyok. Amikor látom a gyógyszertár előtt a kétkilométe- res sort, akkor valami olyan pokoli düh fog el... Maripent vesz a kollégám, mert fáj a feje. Kérdem tőle, tudod-e, hogy ez antibiotikum, s hogy ezt úgy kísérletezték ki, ezt a ciklus alatt kell beszedni, s hogy ennek milyen utóhatásai vannak? Nem hiszek a gyógyszeres kezelésben. Bár egy fejfájáscsillapító, tudom, hogy esetleg jó, mert van benne koffein és értágító. Nem hiszek a szellemi ráolvasásban, hogy ezzel meg lehet valakit olyan nagyon gyorsan menteni. Én ezeket mind látványügyeknek tartom. Ha az emberiségnek ezt az egész rövid történetét végignézem, akkor a gyónástitok, a gyónás szentsége ez a szerep, s minden, ami e köré tevődik, Amerikában meg a különféle neoprotestáns egyházak által uralt közösségekben, a posztfreudista pszichiáterhez vagy a pszichológushoz járásban merül ki. Ezek lehet, hogy fontos dolgok, az empátia nagyon fontos, meg is tudom hallgatni az embereket, ha tudok, segítek nekik... Nézd, életemben nagyon kevés emberről mondhatom el, hogy segített. Az áttelepülésünk után volt egy csomó ember, akinek a minisztérium legalább annyit segített, hogy így vagy úgy lakáshoz juttatta. Én kezdetben Herceghalmon voltam albérlő, aztán itt a szomszédos utcában, a Dam- janichban, egy sokkutyás házban, s utána, mikor kiköltöztem Vácra, még részlet- fizetési kedvezményt se kaptam. Van néhány ember, akivel jó viszonyban vagyok, de igazából se az életemért, se a lakásomért, se a gyermekemért, semmiért senkinek semmivel nem tartozom. Felelősséget is csak a családommal és az elvállalt munkámmal szemben érzek.- S miben hiszel? Van valami mindenekfölötti az életedben?- Erről hadd ne beszéljek. Református a családom évszázadok óta. Én abban az időben, amikor állítólag nem volt szabad templomba járni, két vallásórára is jártam. Eljártam Vásárhelyen a katolikus templomba, mert érdekelt a szertartás, s ugyanúgy, ahogy Vemer Péterékkel vagy Spielmann Jóska barátommal elmentem a zsinagógába is, és a hanukán rendkívül jól éreztem magam, mert közösséget találtam... De ugyanígy jártam a református templomba is, egészen odáig, hogy 56 karácsonyán abban a gyermekkarban, akiknek ki voltak osztva a szerepek, én is kaptam egy elég hosszú szerepet. De az, hogy hit vagy nem hit... Nem hiszem, hogy a bibliás emberek szintjére leszállítható ez a dolog. Van bennem valami, mert ha 26
