Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Káli István: Borotva (novella)
Jekatyerina Szemjonova úgy érezte, hogy a borotva a parancsnokot illeti, neki kell hát ajándékoznia, így hálálva meg a Gondviselésnek, hogy a ka- maszos szenvedéllyel követelőző német, kiadós hagyatékai révén, még jó időre tisztes túlélést biztosított a megcsonkított, fenntartójától megfosztott családnak. Az elválás előtti utolsó reggeli borotválkozáshoz a konyhapolcra odakészített eszköz végül is K. J. von Trappen eltávozása után érintetlenül a helyén maradt, a kapitány borostás arccal kényszerült távozni, kapkodva, kutyafuttában, a frontáttörés, amely idő előtt megtörtént, meghiúsította a gondos előkészítést. A hirtelen éjszakai elvonulásra felszólító parancs az elválás enyhítésére szánt, meghittebb búcsúórájuk elején érte őket, K. J. von Trappen még kielégítetlen férfiasságát takarandó, éppen csak egy szál gatyát kapott magára, azon sebtiben meg is tette Jekatyerina Szemjonovának azt az őszintének tűnő' megjegyzést, miszerint el tudná képzelni az együttes visszavonulást is. Ám Jekatyerina Szemjonovában az esendő férfi látványa azonnal tudatosította, hogy eddig és ne tovább, már ami az ellenséggel való hasznos paktálást illeti, így hát határozottan megrázta a fejét, tagadólag persze, a kapitány számára tehát nem maradt más hátra, mint hogy teljes menetöltözetbe bújjon, aztán az ajtóból még egyszer visszaforduljon, remélve, hogy magával viheti az özvegy utolsó, szomorú mosolyát, s mozdulatának emlékét, amellyel az egyetlen felbuggyant könnycseppet az arcán elkente. A gyors távozás okozta mulasztásra csak másnap derült fény, Jekatyerina Szemjonova éppen a gyermekeket reggeliztette, amikor egyszerre különös hiányérzet kezdte gyötörni. Reggeli után is sokat forgolódott a konyhában, a nap már jó magasan járt, amikor egy tétlenebb pillanatában tekintete a konyhapolcra tévedt és észrevette rajta a borotvát. Odalépett, kézbe vette, és akkor megszállta a kétségbeesés. Ez azonban nem tartott sokáig, azon hirtelenében megfogant benne az ötlet, ami rövid időn belül életképes szándékká fejlődött: a borotvát, ha kell, a világ végére is eljuttatja K. J. von Trappennek. Ne firtassuk most, hogy miként találta meg a módját, bizonyára még az ő furfangos, sokat megért asszonyi eszének sem kis erőfeszítésébe került. (Egyesek szerint az átvonulok közül győzött meg valakit, hogy igyekezzen fogságba kerülni, ott adja át a hatóság valamelyik képviselőjének, a legfe- gyelmezettebnek, akiről feltételezhető, hogy eljuttatja rendeltetési helyére.) Tény az, hogy egy jó évre rá, közvetlenül cséplés ideje után, amikor K. J. von Trappen néhány száz kilométerrel nyugatabbra, az erdélyi dombvidék egyik falujában éppen az állatállomány felmérésével foglalkozott, tekintettel a kilátásba helyezett, elkerülhetetlen rekvirálásra, a hadseregtörzs futára apró csomagocskát hozott a címére a hátországból, amelyből gyöngyházfoglalatú nyél pottyant ki, de ott volt belesimulva a svédacél penge is. A szemtanúk szerint K J. von Trappen annyira megilletődött, hogy nem csak a státuszához méltatlan elérzékenyülését mulasztotta el a szenvtelen mértékletesség álarca mögé rejteni, de még néhány, nem éppen hízelgő megjegyzést is tett arra a csetepatéra, ami már elég hosszú ideje folyt a közvetlen közelében, valamint szerte a világban. Aznap délután az egész környezete számára megmagyarázhatatlan cselekedetre vállalkozott: a tel8
