Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Káli István: Borotva (novella)

jes hadtápkerettel alapos felderítést végzett a környék erdeiben, majd segédkezet nyújtott a lakosságnak a vemhes, illetve a jól tejelő' szarvasmarhák meg a különféle egyéb hízóállatok elrejtésében.

A nehéz és kimerítő' nap után a gazda libát vágatott, kiásott a kertből, majd megcsapolt egy kisebb hordót, a végére egészen helyes kis dáridó jött össze, bábeli kanmuri kerekedett. Éjfél táján K. J. von Trappen hamar álomba merült, de másnap már üdén, mondhatni jókedvűen ébredt, és néhány testfrissítő mozdulat után meghatóan ünnepélyes ceremóniával készülődött a szokásos reggeli borotválkozáshoz, először használva egyedül imádott borotváját, amelynek birtokába mondhatni a csodával határos módon került. Már az arcára tette a habos pamacsot, amikor öt-hat erőteljesebb pukkanást a dombokon túlról áthullámzó erős morajlás követett, hírül adva a lakosságnak, hogy ideje használatba venni az előre és gondosan elkészített fedezékeket. „Nem kell úgy sietni, Iván csak jó reggelt kíván!”, kiáltotta nevetve a rémülten kihirtelenkedő gazda után, miközben sűrű és tartós habot dörzsölt az arcára. Csicskása az ágy alól remegve nézte, amint bátor parancsnoka hozzálát arca letisztításához. Éppen csak a fél arcát sikerült megtisztítania, amikor a reggeli jókívánságok kezdtek nagyon sűrűn és közvetlenül a hadtáp szálláshelye mellé potyogni. Amint egyik pukkanást követően a ház apró ablakai csörömpölve engedtek az erőszaknak, K J. von Trappen úgy találta, hogy a következőkben neki is fedezékre lenne szüksége, derékból meghajolva, nagy léptekkel futott át a húsz lépésnyi széles udvaron, hogy a legbiztosabb fedezékbe, a cséplés után felrakott két szalmakazal közé húzódjon.

Nem tudni pontosan, milyen indok késztette arra, hogy rák módjára, farral előre nyomakodjon be a biztosnak ígérkező fedezékbe. A tény, hogy így történt, akkor nyert bizonyítást, amikor egy órával később, a tüzérségi támadás befejezése után, a gazda ott talált rá a kazal tövében, derékig a szalmában, két méternyire a becsapott lövedék ütötte krátertől. Már csak a megborotvált fél arcát viselte, a másikat, a habtól maszatosat, a szilánk magával ragadta és a kazal oldalához csapta. A borotva még mindig a kezében volt, úgy szorította, hogy alig tudták kifejteni a markából.

A gazda a csűr oldalából szedett ki néhány deszkát, a még mindig remegő csicskás abból kopácsolt össze egy valamirevaló ládát. Alig kellett valamicskét igazítani a lövedék ütötte kráteren, hogy hosszában beleférjen.

Az orosz borotva további sorsa ismeretlen, talán megtetszett valamelyik soros átvonulónak, és „ha nem jössz szépszerével, elviszlek erőszakkal” alapon magához vette, mint ahogyan az lehetett a sorsa a K. J. von Trappen segédletével elrejtett állatállomány nagy részének is, a falura ugyanis, az eseményeket követően, eléggé nyomasztó szegénység szakadt.

A szóban forgó borotva jelenlegi holléte, vagy egyáltalán a puszta léte bizonytalan. Mindössze az a sajnálatos valóság bizonyítható, hogy Joachim von Trappen nevét egyetlen természettudományi lexikon sem jegyzi.

9