Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Káli István: Borotva (novella)
ta, hogy e kísérletsorozatot, amely a változó életkörülményektől függő életfunkciók jellegzetes, de általánosítható módosulásait hivatott felderíteni, éppen a végkövetkeztetések előtt kényszerült abbahagyni, de ő, a nagy tudósokhoz méltó szellemben, igyekezett nagy hazafinak is bizonyulni, büszkén öltötte hát magára az egyenruhát, amelynek viselése nem csak felhatalmazta, de ösztönözte is, hogy népének dicsőséget szerezzen. Biztos és hozzáértő szemek mérték fel a benne rejlő tartalékokat, így lett K. J. von Trappen kapitányi rangban a visszavonuló 11. déli hadseregtörzs hadtápparancsnoka. Az a bizonyos borotva abban az időben Jekatyerina Szemjonova Jurcsenko ukrán hadiözvegy tulajdonát képezte, aki három kiskorú árvájának érdekében jó mélyre süllyesztette s zárta lelkében a gyűlöletet attól a pillanattól kezdve, hogy az éppen álló front mögött a hadtápparancsnokság az ő házában ütötte fel főhadiszállását. A valódi érzelmek eltitkolásának művészete meghozta a tisztes eredményt, K J. von Trappenben igazi emberséges ellenségre talált, aki ugyanúgy iszonyodott a front gyakori morajlásától, mint a feláldozásra összeharácsolt állatállomány halál előtti bőgősétől, vergődésétől. De csak akkor vált igazán elnézővé a gyűlölt ellenséggel szemben, amikor Ivan Grigorjevics Jurcsenko hősi halálát az árvák kiszolgáltatottságával kapcsolatba hozva, a felsejlő fájdalom jeleit vélte felfedezni K. J. von Trappen könnyektől elhomályosuló tekintetében, nem sejtvén, hogy a kapitányt kisgyermek korától a biológiai fejlődésnek bármilyen veszélyeztetettsége azonnal elérzékenyíti. Gyűlöletének kinyilvánítására a későbbiekben sem volt alkalma, így aztán nem is csalódtak egymásban, s a lélekben meglágyí- tottnak hitt ellenség mindennapi adakozó kedvének mindannyian hasznát látták. A világra szakadt borzalmak egy részének tapasztalása, a helyzet reális értékelése azt is megérttette az asszonnyal, hogy a kölcsönös adakozás a legemberségesebb túlélés lehetőségével kecsegteti azokat, akik a túlélést valóban óhajtják. Jekatyerina Szemjonova, amellett, hogy a lehetőségekhez mérten kitűnő és szorgalmas gazdaasszony volt, biztos kezű borbélynak is bizonyult. K. J. von Trappen attól kezdve vette igénybe ezt a szolgálatát, hogy első személyesebb pillanataik után az asszony, a megboldogult Ivan Grigorjevicsre emlékezve, az elmúlt óráktól, valamint a szép emlékektől duplán ellágyulva, lelkesen felajánlotta. A borotvát még Ivan Grigorjevics apja szerezte valamelyik szentpétervári palotában, valamikor a polgárháború elején, apáról fiúra szállt, valódi svéd acél, gyöngyházberakásos nyél, ujjak közé simuló remekmű. Abban az első, személyesebb órát követő percben, amikor Jekatyerina Szemjonova először tette K. J. von Trappen nyakára a borotvát, mindketten arra gondoltak, hogy a gyöngyháznyelű, svéd acél penge alkalomadtán egyéb szolgálatokra is használható lenne, de mivel ez a szerepcsere abban az alkalomszülte másodpercben nem történt meg, már soha nem történhetett meg. Örökre az maradt, amire szánták: sörtepusztító borotvának, biztos eszköznek egy özvegy kezében, amellyel az árvák életének megértő támogatóját reggelente kiszolgálta. A borotva ezáltal annyira K. J. von Trappen szívéhez nőtt, hogy amikor néhány hétre rá az addig álló front megmozdult, és a hadtáp a teljes felszereléssel a visszavonulás folytatására kényszerült, 7
